Miskolc a millecentenárium évében 1. (Miskolc, 1997)
„Miskolci Évszázadok" konferenciák a honfoglalás 1100. évfordulója tiszteletére - Miskolc 1702-1872 között - Fazekas Csaba: A miskolci nemesség társadalmi összetétele a reformkor elején
csizmadiák között a nemesek ugyanolyan mértékben kapcsolódtak a termékek iránti keresletbe, mint a nem nemesek, ami megeró'síti azt, hogy a két csoport között általában nem feltételezhetünk óriási vagyoni-életmódbelli eltéréseket a kiváltságolt osztály tagjai számára. A textilfeldolgozó ágazatokat gyakran hozzák kapcsolatba a gazdaságban kapitalista vagy prekapitalista tendenciák jelentkezésével, a reformkori Miskolcon azonban a kalaposok, szabók, szűrszabók, gubások viszonylag (a csizmadiákhoz képest) alacsony számban mutathatók ki a nemesi osztályon belül. Ezzel bizonyára összefügg a fonó- és szövőiparban dolgozók (konkrétan a takácsok, posztóművesek) meghökkentően alacsony száma (összesen 7 fő, a fonó-, szövőipari ágazatokban foglalkoztatottak az összes kézművesnek kevesebb, mint 2%-át teszik ki). A textilipari termékek iránt mindazonáltal bizonyára magas lehetett a kereslet, vagyis e mesterségeknél megint csak a nem nemesek magasabb részesedését gyaníthatjuk. Ugyanakkor a céhek vezetésében a nemes származásúak is játszhattak vezető szerepet. Például a gubás céh mestereit 1834-től jegyezték fel, s már a következő évben megemlítették Németh József és Jámbor János mesterek nevét - tíz évvel korábbi összeírásunk mindkettőt tartalmazta. 27 Érthetően nemesek által gyakorolt foglalkozásnak számítanak a különböző értelmiségi-tisztviselő pályák, hiszen ezekre zömmel csak a kiváltságolt társadalmi réteg tagjai léphettek. A nemesség egészéből való 11,11%-os részesedésük ezért nem mondható meglepőnek, és megerősíti a kutatás által már korábban is vázolt tendenciát, amely a reformkorban az értelmiség számának és társadalmi szerepének növekedését állapította meg. 28 Mielőtt részletesebb elemzésükbe kezdenénk, meg kell jegyeznünk, hogy ebbe a kategóriába forrásunk bejegyzései alapján soroltuk az egyes személyeket, de ez nem jelenti, hogy kizárólagos megélhetési forrásukról lett volna szó. Hiszen az a jobb módú nemes, aki (vagy akinek édesapja) valamilyen tisztséget viselt a városi vagy vármegyei adminisztrációban, rendelkezhetett föld- vagy szőlőbirtokkal, s esetleg utóbbi magasabb jövedelmet biztosított számára, vagy éppen tette lehetővé számára a hivatalvállalást. Kétségtelen ugyanakkor, hogy az ily módon érintettek idejük nagy részét „közszolgálattal" töltötték, vagyis magukat is inkább az érintett tisztviselőnek és nem gazdálkodó nemesnek tekintették. Fontos megemlíteni továbbá, hogy Miskolc mint megyei székhely, a vármegye adminisztrációjának is helyt adott, illetve más országos intézmények (pl. a királyi sóház, vagyis a sóhivatal) tisztviselői is gyarapították ezt a réteget. Az értelmiségieket 27 Szendrei, 1911. 634. p. 28 Seresné, 1991. 164. p.