Hőgye István: Zemplén Levéltára (Sátoraljaújhely - Miskolc, 1996)

Az a 16 év, melyet Kazinczy a levéltárban töltött, fáradhatatlan munkabírással telt el, és nemcsak a hivatal belső életére volt hatással, de újításaival egészen mai intézménnyé tette a feudális szokásokkal terhelt megyei hivatalt. 1815-től Vendégkönyvet rendszeresített, zöld bőrkötéses, arannyal díszített, saját kezével megrajzolt előlappal, felírással: "Zemplény Vármegye' Levéltárának Vendég-Könyve. Kezdetett 1815-dik esztendőtől." Külön gondja volt arra, hogyha a vármegyének, vagy Sátoraljaújhely városnak nevezetes vendége jött és történeti, irodalmi érdeklődésű volt, elhívta a levéltárba bemutatni, eldicsekedni a levéltár kincseivel, szólni azokról az értékekről, darabokról, irategyüttesekről, melyeket ő fedezett fel, szedett, gyűjtött a feledés homályaiból, melyeket megjelentetett korabeli szaklapokban, vagy kutatók, hasonló érdeklődésűek figyelmét felhívta a megírásra érdemes történetekre, eseményekre. Levelezéseiben barátainak gyakran beszámolt búvárkodásainak eredményeiről. A látogatókról, látogatásokról maga is feljegyzéseket készített, melyek kultúrtörténeti érdekességgel bírnak. Ezek közül egyik legjellemzőbb az 1822. október 16-án tett királyi hercegek levéltári látogatása és annak kalauzolásáról írt feljegyzése: "Vice-Ispánunk a Fő-Hercegeket az Archívumba hozá, hogy magukat, míg ebédhez ülendünk, el ne unják. Én foglalatoskodom az Archívum megbontakozott rendjének helyreállításával, ... a Vendégeket elfogadánk, s mivel ezek katonák, a zászlókat kivéteténk tokjaikból, hogy azok ezeknek szemeiket magokra vonhassák, ... Bemenvén az Archívumba, Ferdinánd hercegünk tudni akará, mikor kezdődnek írásaink. 1558-ban mondám. Hát a régebbiek hová levének? Elmondani mi történt (tudniillik, hogy testvéri háborúskodásban megégtek) nem volt volna maga helyén, ez helyett tehát azt mondottam, hogy a régibb időkben nem vala Vármegyeházunk s írásaink a tatárjárásban s egyéb háborgásokban könynyen elveszhettek. A Fő-Herceg egy régi jegyzőkönyvet akara látni, s azt elébe tevém. Lehet ezt még most is olvasni? Kérdé. Óh igen. A mi szemeink gyakorolva az effélékben, ezt oly folyvást olvassák, mint a mostaniakat. ... A jelen-voltak úgy kívánák, hogy mutatnánk elő valamely nevezetességeket, s én az Archívárius dolgozó szobájából előhozám az Autographok csomóját. Szerencsém vagyon Királyi Fennségednek azt a nevezetes levelet előmutatni,