Bruckner Győző: A Miskolci Jogakadémia múltja és kultúrmunkássága 1919-1949 (Miskolc, 1996)

A miskolci állami jogakadémia megszüntetése. Az 1948-iki jogi reform és annak következményei

nak (Mártonfly) az átvétel megtörténtéről és kiemelte azt, hogy az irattári anyag nem volt az átadásra kellőképpen előkészítve. Az átvételről jegyzőkönyv vétetett fel és ebben részletezte az átvett irattári anyagot, de megállapította, hogy az meglehetősen rendezetlen, különösen az 1896-1920725-ig teljesnek látszik és 6 az irattári anyag rendezése hosszabb időt igényelt. Zelenka István volt dékán 1949. szeptember 24-én a közoktatásügyi minisz­tériumnakjelentést tett, hogy a vk. 1530/1 -1949. VI. 1. sz. rendelet értelmében átadta a) A jogakadémia irattárát a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem jog­és közigazgatás-tudományi kari dékáni hivatalának. b) A jogakadémia ingó és ingatlan leltári anyagát a Miskolci Nehézipari Mű­szaki Egyetemnek. c) A könyvtárt Miskolc thj. város polgármestere képviselőjének. d) a jogakadémia helyiségeit a Városi Zeneiskolának. Végül bejelentette még a volt dékán, hogy a város a könyvtárra vonatkozóan, a Nehézipari Műszaki Egyetem az ingatlanokra vonatkozóan további intézkedést kért, mert az átadott ingókat, illetve ingatlanokat véglegesen megtartani nem kíván­ják. 7 Ha a volt dékán e jelentésének másolatát megküldi a jogakadémia egykori fenntartó hatóságának, az azonnal megtehette volna a szükséges érdemi intézkedése­ket a jogakadémia vagyonérték tárgyainak részbeni megmentésére és megóvhatta volna a végleges pusztulástól. Kultúrintézményeink sorából tehát eltűnt az az iskolatípus, amely nemzeti kultúránkban mélyre gyökerezett, egyházunk világi vezetői nagyrészének egyház­jogi tudást adott és mint felekezeti jogakadémia egyházunk önkormányzatának iga­zi pártfogója és az evangélikus egyházjognak hazánkban egyetlen tudományos mű­helye volt. 6 Lásd Tóth Miklós dr. könyvtárkezelő gyakornok jelentését és a felvett jkv egyik eredeti példányát a budapesti jogi kar irattárában a miskolci jogakad. iratanyagában. A jegyzőkönyvben 17 pontban felsoroltatnak az átvett íratok egyes csoportjai. A jkvet aláírták Tóth Miklós dr. mint átvevő és Zelenka István dr. mint átadó. Majd 1949. szept. 14-én dr. Galambos Ferenc főtanácsos mint átvevő és dr. Zelenka István mint átadó külön jkvet is vettek fel a bpti egyetem jogi kar dékáni irattárában elhelyezett irattári anyagról, amelyből azonban a sokszori átköltöztetés folytán ma már sok hiányzik. 1949. IX. hó 27. én adta át Zelenka Galambos főtanácsosnak a mis­kolci állami jogakadémia két körpecsétjét, a pénztámaplót, az irattár utáni időből származó iratokat és a szám­adás lezárásával kapcsolatos okmányokat irattári elhelyezés végett. (Lásd az erről szóló jkv.-et a budapesti tu­dományegyetemjogi kar irattárában a miskolci állami jogakad. iratai között.) 7 Lásd a dékán jelentésének másolatát a jogakad. iratok között a bpti jogi kar irattárban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom