Bruckner Győző: A Miskolci Jogakadémia múltja és kultúrmunkássága 1919-1949 (Miskolc, 1996)
A jogakadémiai tanároknak a jogakadémián kívül kifejtett tudományos irodalmi munkássága
Az 1848: XX. tc. és harcok annak végrehajtásáért. Okmánytárral. E tanulmány bemutatásra került a Magyar Tudományos Akadémia II. osztályának felolvasó ülésén. 1949. március hó 14-én. A Magyar Tudományos Akadémia átszervezése miatt a tanulmány már nem került kiadásra, kézirata letétbe helyeztetett a debreceni egyetemi könyvtár kézirattárában. Ballagj Aladár emlékezete címen felolvastatott a Magyar Tudományos Akadémia összgyűlésén 1946. május 27-én. A tanulmány a Magyar Tudományos Akadémia kézirattárában nyert elhelyezést, kiadásra mégse kerülhetett sor. Jelentés az 1949. évi Marczibányi mellékjutalomról. Javaslat volt, hogy a mellékdíjjal dr. Eckhart Ferenc „Magyar alkotmány és jogtörténet" c. munkája tüntettessék ki. Bemutattam 1949. április 15-én a Magyar Tudományos Akadémián. Kézirata a Magyar Tudományos Akadémia kézirattárában. Hacker Ervin A büntethetőség anyagi és eljárásjogi feltételeinek szerkezete. Budapest, 1921. 36 1. Der Staatvollung in Ungarn. Heidelberg, 1921. 71. Egyénítés a szabadságvesztés büntetések végrehajtása során. Budapest, 1921. 22. 1. Das Verhältnis der Gefangnissarbeit zur freien Produktion. Heidelberg, 1921. 11 1. Az egyesületek büntetőjogi cselekvőképessége és büntethetősége. Budapest, 1922. 151. Die neueren Ergebnisse der Strafgesetzgebung in Ungarn. Mannheim. 1922. 26 1. Az egyesületek büntetőjogi cselekvőképessége és felelőssége. Pécs, 1922. XXX+ 228 1. (A Magyar Tudományos Akadémia 1922. évi jogi monográfia jutalmával kitüntetve.) The penal ability and responsibility of the corporate bodies. (Journal of the American Institute of Criminal Law and Criminology. 1923. V. 12 1.) Die ung Literatur des Strafrechts, des Gefängniswesens des Strafprocessrechts in der kriminalitischen Hilfswissenhaßen in den letzten Jahren. (Blätter für Gefangnisskunde 55 k. 12 1.) Két büntetőjogi dolgozat. I. Az észak-amerikai és európai büntetőjogtudomány eredményeinek mérlege. 11 A magyarországi bolsevizmus és büntetőjogi tanulmányai. Pécs, 1923. 25 1. Bevezetés a büntetőjogba. Budapest, 1924. XII+312 1. Die strafrechtlichen Lehren des Bolschewismus in Ungarn. (Monatschrift für Kriminalpsychologie u. Strafrechtsreform. 1924. Heidelberg.) A világháború hatása a kriminalitásra Franciaországban. Jogtud. Közlöny, 925. évf.