Pfliegler J. Ferenc: Életem. Egy miskolci polgár visszaemlékezései 1840-1918 (Miskolc, 1996)
13. fejezet RÉGI MISKOLCI MESTEREMBEREK, MÜVEIK ÉS ÉLETMÓDJUK
lusnak azon pontjait, amelyek a szabadulásra vonatkoznak. Megfogadtam, hogy megtartom hűséggel, amit megtartanom kell, s kerülni fogom a tiltottakat, a mesterlegényhez nem illő cselekedeteket. Édesapám lefizette a szabadítási díjat, a céhmester úr kiállította és kitöltötte a vándorkönyvemet, megpecsételte és átadta az édesapámnak. E perctől tehát megszűntem inas lenni és így Karácsonykor, az avasi templomban nem az inasok, hanem a legények közt volt a helyem. Karácsony másodnapjának estéjére meghívták kedves szülcimék a keresztatyámékat vacsorára, s elköltöttük a szabadulóvacsorát. Vízkeresztkor, a becsületes asztalos legények megtartották a herbergen 12 a vízkereszti gyűlésüket, meghívtak engemet is, mint újonc legénykét, aközben megtanított az öreg ládalegény a curspmehra, 14 mert azt fel kellett mondanom a legénnyé avatás alkalmával. Vízkeresztkor el is mentem a herbergbe, két tisztes régi legény kíséretével, ezek bemutattak az atyamester 7 * úrnak, valamint a legények gyülekezetének is. Elmondtam hiba nélkül a curspruchot, utána szabályszerűen megemeltem a borospoharamat, a legénytársaim koccintottak, felköszöntöttek és a társpoharat megitták velem. Megfizettem az avatási szerény költséget és az első außagot 16 is, s így e perctől a lcgénytársaimmal egyenjogúságom bejegyeztetett a protocolumba. 77 A szokásos búcsúhetek után is megmaradtam édcsatyám műhelyében. Farsang lévén, már mint legény megjelenhettem az asztalosok, a szűcsök, a szabók bálján és a többi bálokon is. Simon Pál szűrszabó mester Juliska leányának keménydiófa, masszív stafirungbútorát édesapám vezetése mellett nekem kellett elkészítenem. Állott az pedig: két almáriumból, egy négyfiókos sublódból, egy pár nyoszolyából, egy tálasszekrényből, egy magyar kihúzó asztalból, svájfolt kaszni bőr alá való kanapéból 6 ugyanolyan székkel, fehér konyhai vizeslócából, gyúrótáblából és mosóteknőből. Mindegyiknek elkészítése az év Húsvétjáig tartott le engemet. Szívesen tettem, mert hiszen azzal meg lett az alapom arra, hogy bútorasztalos műhelyben is, bárhol vállalhassak munkát. Ez idő alatt jó nagyanyám, édesanyám és nővérem elkészítették, megvarrták a négyrendbeli új fehérneműmet, és az egyéb effélét édesatyám utasítása szerint szerezték be a leendő vándorlegény számára. Keresetemből vettem egy szürke posztóöltözetet, kerek köpönyeget, az útra egypár vikszos félcsizmát, egy bőr félcipőt és sárga viaszkos vászonnal bevont félmagas kalapot, ahogy a mesterlegényt megillette. Egy kicsi, csikóbőrrcl bevont vizeskulacsot, kefcfélét és jó markolatú, erős botot. A vándorkönyvcmcl a város hatósága édesapám bejegyzése után vidírozta (láttamozta). Húsvét első napján kedves szüleimmel megáldoztam, úgyhogy testi-lelki készültséggel Húsvét harmadnapján útrakelhcttem, búcsút véve szüleimtől, atyafiságomtól és ismerőseimtől. Forrai János lakatoslegény barátommal nekivághattunk a nagy útnak Debrecenbe. SrólTal felnyitható vörösréz potrába 1 * elrejtve 1 körmöci arany, azon felül két ezüst tallér és 6 ezüst húszas volt az összes útiköltségem.
