Pfliegler J. Ferenc: Életem. Egy miskolci polgár visszaemlékezései 1840-1918 (Miskolc, 1996)

6. fejezet MISKOLCI TÁRSADALOM ÉS KÖZÉLET AZ ÖTVENES ÉVEKBEN

Színházhoz, de egyik a hivatalát, másik az életmódját nem hagyta, itt helyben gyakran játszottak, mint műkedvelők, jótékony célra. Vígh Bernát, bár már éltes ember volt, de a pörge magyar kalapban, rövid, zsinóros dolmányban, vítézkötéscs nadrágban és magasszárú, sarkantyús csizmában jól festett. Szerette a társaságot, s a hasonérzclmü és -nézetű cimborákat. Nevének megfelelően víg volt és kedves modora által mindekit megnyert. A penzionált

70 Bögözy kapitány szintén ösmert alakja volt a városnak. Jó időben, rossz időben galléros köpenyben, széles tetejű sapkában, kezében hosszú szárú pipájával, terjedelmes paraplival és bottal felfegyverkezve sétált fel és alá az utcán. Pihenői a Korona előtti pódiumon kitett asztalok mellé ülve tartott, csendes szemlélődés és pipaszó mellett. A kávéházi levegő volt az ő éltető eleme, hol szívesen beszélgetett katonai dolgokról. A délelőtti órákban ugyanott lehetett látni Pózncr uramat is, kedves életepárjával. Tisztes öreg pár volt, Pózner bácsinak szenvedélye volt a kibickedés, ő maga nem játszott, de nagy érdeklődéssel nézte akár a kártyát, akár a dominót, vagy a sakkot. Miskolc, bár kisváros volt, de szép számmal voltak még, akikről egyet-mást a korrajz kedvéért mesélni, illetve regélni lehetne. UTCAI ALAKOK Nyilvános kórház hiányában az úgynevezett a csendes őrültek, hatósági elhelyezést nem nyerhetvén kóboroltak az utcákon. Elsőnek említem ezek közölt Surányi Andrást, aki mezítláb, fekete pantallóban, néha frakkban, fején magastetejű kalappal sétálgatott fel s alá az utcán. Kalapja körül volt díszítve tyúktollal, virággal és pántlikával. A téli hideg ellen mindegy volt neki védekezni, akár rongyos, tarka paplannal, vagy női viklerrel,

1] amelyet vállára vetett, de úgy is Surányi úr volt ő. A másik ilyen alak Chájcm zsidó volt, aki szegény, szintén csendes őrült volt, nem bántott soha senkit, alamizsnát sem kért, ha pénzt adlak neki, elfogadta és csendesen dúdolgatva haladt tovább. Az ö öltözete is olyan volt, mint Surányié, nagy örömére az utcagycrckcknek. Róla azt beszélték, hogy mint tisztességes házaló 1849-ben véletlenül betévedt a Vörös Rák

72 és Miskolc között tanyázó honvédsereg táborába, ahol mint spiont elfogták, s keresztkérdésekkel zaklatván akasztófára Ítélték. A véletlen megszabadította, de attól a perctől elméje elborult. Helyet foglalt ezek közölt az utcai alakok között Libele mámi is, aki dúdolva és dalolgatva kínálgatta a boltosoktól ajándékba kapott portékát, galandot, pántlikát, strimpflit,

73 stb. Róla nem tudni, honnan került Miskolcra, lehet, hogy Galíciából, mert német beszéde után ítélve, odavaló lehetett. „Szopós Jancsi," húsz-harminc év körüli fiatalember lehetett, a kofálkodó édesanyját addig zaklatta a piacon, míg az meg nem szoptatta. Itt volt még a