Pfliegler J. Ferenc: Életem. Egy miskolci polgár visszaemlékezései 1840-1918 (Miskolc, 1996)

3. fejezet A BÓDVA VÖLGYE

Az asszonynép öltözete magaszőtte, sötétre feslett vászonkelméböl készült. Kiegészítette ezt a derekre csavart fekete, selyem vagy gyapjú nagykendő, az ujjatlan vállas derék. Fejükön selyemkendö az asszonyoknál, míg a leányok a hajfonattal egyhosszúságú színes, széles szalagcsokrol kötöttek. Lábukon csinos kordoványcsizma. A Szerbiából hozott kordoványbőrt

5 a miskolci kordoványosok készítették ki. A férjesasszonyok téli ruhája a dohányszínű, de fekete hajtókás bunda, melynek fekete selyemmel való kivarrása aszerint, amint a megrendelőnek módja megengedte, különböző volt, s a miskolci, céhbeli mesterek művészetig menő ügyességél bizonyította. Büszkén is dalolta a felső-borsodi nép: „az adós, az adós, kinek az inge gyócs, lám az enyém nem is gyócs, nem is vagyok én adós." A pamutból készült gyolcsot ugyanis Morvaországból hozták be. Amit a ruházat tekintetében a köznépről mondottam, az állott a kurtanemesekre, a falusi „nadrágosokra" is. Ezeknek is minden fehérneműje házilag készült, csupán az abroszok, asztalkendők, párnahaj és törülközők készültek a miskolci takácsoknál, cifra, virágos ornamentikával díszítve. Pantalló vagy magyar nadrág, szürke, ritkábban barna csurapé

6 vagy köpönyeg, bagaria csizma volt az öltözete. A boldvavölgyi népfaj magyar, romlatlan, istenfélő volt, erkölcsei tiszták. A két felekezet, a katolikus és református békében élt együtt, tisztelte, megbecsülte egymást. A legtöbb községben vegyes volt a hitvallás, de az egyik felekezet ünnepe a másik ünnepe is volt. A szent búcsúkat persze zajos mulatságokkal ünnepelték, itt-ott egy kis vércsapolással, amikor többnyire cl is szállt egy-egy túl víg legénynek lelke az Egek Urához. Szcndröládon az erélyes Gombos szolgabíró vetett véget a búcsúk alkalmával előfordult késeléseknek, a duhaj legényeket nem a törvényszékre küldte, hanem követ töretett és ulat építtetett velük. Ennek köszönhető, hogy Szendrőlád és Borsod községek között akkoriban kitűnő út készült. Az utak egyébként is meglehetősen jó karban voltak. A vasekét a falusi nép akkor csak hírből ismerte. A faekét százszámra készítette a répáshutai, a felső-, és újhutai községek fát feldolgozó népe. A mezőgazdasági eszközök, szekerek fából készültek. Gyönyörű rétek, vetések örvendeztették a birtokos szemét a termékeny bódvavölgyi földeken. Akkoriban leginkább tarbúzát termesztettek, a szakállas búzát csak később honosították meg. Vasckc, vasborona csakis az uradalmi földeken volt. Ezeket a konvenciós kovácsok

7 készítették. A faluban az egyenes utcát kétablakos házak szegélyezték, a portákat sövények kerítették el, az udvar végén volt a csűr, a gyümölcsös, s a hátulsó kapu a földekre nyílt, akár ma. A kiskapu szemöldökfáján rozmaringszálakat és keresztet, vagy összefonott tulipánokat véslek. Előbbit a katolikus, utóbbit a rcfonnátu-