Pfliegler J. Ferenc: Életem. Egy miskolci polgár visszaemlékezései 1840-1918 (Miskolc, 1996)

2. fejezet PEST-VÁNDORÉVEK-LETELEPEDÉS MISKOLCON (1852-1864)

aszú puttonyáért 3-4 frt-ot, s a csepegtetett aszú esszenciának iccéjéért 60-80 kr-t fizettünk. Működésemet ezen év április haváig a szülei házban folytattam. Első, kiadósabb munkám is ekkor volt, a sajószögedi Pilla féle kastélyon.

23 November elején a zlatnói üveggyárba

24 utaztam, az akkori anyagi viszonyunkhoz mérten aránylag nagyobb - három kocsirakományra való - üvegvásárlásomat tettem meg. János öcsém is az évben kötött házasságot Bécsben Zeil inger Zsanettal. A Mindszent utcából, az akkori Vöröshíd,

25 mai Kazinczy utcába költöztünk Szánthó János evangélikus tanár

26 házába. Házigazdám a bérleti szerződés megkötésekor kikötötte, hogy ö irat be a Polgári Egyesületbe,

27 minthogy minden tisztességes polgárnak kötelessége, hogy ezt az egyletet támogassa. 1867-ben be is léptem. Annak az évnek sok nevezetessége mellett említtessék meg az is, hogy akkor kezdett a petróleum, mint világítóanyag forgalomba jönni. Lassan elhelyezkedtem a miskolci társadalomban, ami simán ment. Első fiam, Bertalan 1868-ban született, kit azután még hat testvére követett. Az idősebb, tekintélyes polgárok szívcsen fogadtak körükbe. Különösen a református Görgey Márton asztalosmester

28 az ágostai evangélikus Leszih (Lesich) Miksa

29 lakatosmester, később tekintélyes gépgyáros és én, a római katolikus üveges- és festömester soha meg nem zavart barátságban éltünk. A három felekezet triumvirátusa voltunk, eltérő politikai meggyőződéssel, pártállással, de mindig harmonikus baráti érzelemmel. Családainkat ugyanoly meleg baráti kötelék fűzte egymáshoz, mint bennünket. Sajnos, a boldog családi és baráti kört mihamar egymásután érték a súlyos gyászesetek. Édesanyám 1871-ben, két nővérem 1873ban, 1876-ban, édesatyám 1886-ban, majd Ede bátyám 1893-ban, Leszih Miksa 1895-ben, poraiban is áldott jó feleségem 1891-ben, a szclídlelkü Görgei Márton 1906-ban halt meg. Közben sok távolabbi rokon és jó barát költözött az örök hazába, köztük 1902-ben Kulcsár Károly

30 meleg emberszercteltől vezérelt tevékeny élet után. Vélctlen-c, vagy Isten különös rendelése, hogy éppen én, az együvé tartozók között mindig beteges és emellett folyton munkára kényszerült egyén, életben maradtam. Ma, 76 éves koromban írom e sorokat és visszatekintve az elmúlt évekre, meleg szeretettel emlékezem meg mindazokról, kiket szeretni és becsülni tanultam meg, s kik azóta már régen porlanak. Az 1867-i kiegyezési követte az általános fellendülés korszaka, minden társadalmi osztály megmozdult, szervezkedett, kezdeményezett, alapításokhoz látott. Legelöl járt ebben a városok iparossága. A miskolci férfiak csekélységemet méltónak talállak, hogy működési körükbe bevonják, ami állal megadatott nekem a mód arra, hogy csekély tudásom, s szerény tehetségem szerint becsületes szorgalommal dolgozhassak a közélet terén. Gyors egymásutánban alakultak a különféle bizottságok, majd szervezetek, s egyletek. A megélhetésem biztosítására szükséges időn túli szabad óráimban a közéletnek kellelt szentelnem időmet. Istennek hála, nem egészen eredménytelenül, mert erkölcsi jutalmam nem maradt cl. Több országos ipari és mezőgazdasági kiállításon munkáimért különféle érmeket nyertem, azonkívül számos elismc-