Hörcsik Richárd: A Sárospataki Református Kollégium gazdaságtörténete 1800-1919 (Sárospatak – Miskolc, 1996)

4. A kollégium szőlőgazdálkodása

tás Tóth István szerint is kissé túlzó, mert a hegyaljai szőlők ennek csak az egyharmadát hozták. A kollégium szőlőinek termésátlagát vizsgálva 1800-tól 1849ig voltak ún. jó évek: 1802., 1807., 1824-26., 1834-35. Ezeket leszámítva a terméshozam fokozatos csökkenését figyelhetjük meg. Az erdőbényei szőlők között a Kis és Nagy Herceg, a patakiak közül a Kis és Nagy Király voltak a legtermékenyebbek, az újhelyieknél pedig a Fekete-hegyen lévő tábla. A szőlők hozamának első, és a 19. század ötvenes évéig a legmagasabb periódusa 1798-tól 1807-ig tartott (az 1806-os rossz évet leszámítva). 18081815-ig drasztikusan csökkent a hozam. A Nagy Királyt kivéve, egyik szőlő sem termett 20 hordónál(!) többet. A harmadik periódus 1816-tól némi javulást mutat. 1817-ben Nyiry rektor az erdőbényei szőlőket felmérte és a várható terméseket minősítette.

167 A Nagy és Kis Hercegnél a S0 hordótmajdnem jónak" írta. Ezek szerint az első periódusban a 79 hordó (1801), az 58 hordó (1807) kimondottan jó termésnek volt elkönyvelhető. Azonban 1808-tól az átlag 6-16 hordó meg kimondottan rossz hozamnak minősíthető. 1820-tól alig érte el a ,jó"-nál nagyobb átlagot. 1843-tól azonban a 7-11 hordóval alig ütötte meg a közepes átlagot. Az Omlás közepes hozamát 20 hordóban állapította meg. Ezt a kiugró esztendőkben 100-130%-kal is felülmúlta. Egyébként legtöbbször alulmaradt az 5-8-18 hordós hozamokkal. A sort nem folytatjuk, mert az előbbi kép majdnem minden szőlőre jellemző (a Nagy Királyt és a Fekete-Hegyet kivéve). Ilyen termésátlagok mellett felvetődik a gazdaságosság kérdése. Ezzel kapcsolatban két kimutatás áll rendelkezésünkre,

168 az egyik a korszakunk első feléből: 1798 és 1814 között; a másik az utolsó évtizedről, 1838-1847-ig. E két időszak alapján nem lehet pontos eredményt felmutatni, de mégis annyira elég, hogy érzékeltessük az iskola szőlői gazdaságosságának csökkenő tendenciáját. 1800-tól alig volt olyan szőlő, ami ne lett volna nyereséges. 1803-ban már 7 veszteséges volt a 15 közül. 1804 és 1809 között még nyereségesek, de 1810től fokozatosan veszteségesek lettek. Például 1813-ban az összveszteség a szőlőkön 1.528 RFt volt. Az iskola szabadságharc előtti szőlőgazdálkodásának évtizedében ez a veszteség felerősödött. 1838-től 1847-ig évenként, összesen 3 463 RFt 75 Kr veszteség termelődött illetve halmozódott fel. így nem csoda, ha 1850 után az iskola megszabadult szőlőinek legnagyobb részétől. Korszakunkban az iskola gazdasági vezetése mindvégig ragaszkodott a szőlőkhöz, fontosnak tartotta azokat, de reálisan szemléltették azok gazdaságosságát. Mert nagyobb hasznot nem vártak, csak annyit reméltek, hogy a szőlőkre ráfordított költség az esetleges 6%-os kamatot hozzászámítva megtérüljön. TiREL, A. XL./16.557. 1817. szeptember. 'Uo. A. XXXVffl./l 5.574= 1789-1814; B. LXX./31.960= 1838-1847.