Balassa Iván: Sárospatak történeti helyrajza a XVI-XX. században (Miskolc – Sárospatak, 1994)

A nevek utóbbi százada Sárospatakon

négy-hat évtized alatt zajlott le és a folyamat nemcsak Sárospatakon, hanem országosan is visszafordíthatatlannak látszik. Az országos panteon, vagyis az utcák, terek nemzeti tényleges vagy vélt nagyságainkról való elnevezése, a ma­gyar településeken eluralkodott. Legfeljebb a helyi kiemelkedő egyéniségek ne­vével találkozunk kisebb-nagyobb mértékben, attól függően, hogy a helytörté­nészeknek mi mindent sikerül feltárniok és azt mennyire tudták a település vezetőségének gondolkozásában és cselekvésében érvényesíteni. Ma azonban még Patakon is más a helyzet, mert országos, nemzeti büszkeségeink nevével gyakrabban találkozunk, mint a helyiekkel. Nézzünk azok közül néhányat, akik ugyan az egész magyar nemzet értékei, de városunkhoz közvetlenül vi­szonylag kevés a közük: Ady Endre - Bartók Béla - Batsányi János - Benczúr Gyula - Berzsenyi Dániel ­Damjanich János - Esze Tamás - Deák Ferenc - Gyóni Géza - József Attila - Katona József - Kinizsi Pál - Kodály Zoltán - Körösi Csorna Sándor - Madách Imre ­Munkácsy Mihály - Szondi György - Toldi Miklós - Vasvári Pál - Wesselényi Miklós - Zrínyi Miklós. Anélkül, hogy teljességre törekedtem volna, többek között ezek azok a nagy egyéniségek, akiknek nevét csaknem minden magyar településen az utóbbi évtizedekben meg lehet találni és ezzel falvaink, városaink belső földrajzi neveit sikerült egyenruhába bújtatni. Sajnos mennyiségben sokkal szerényebb az a névsor, mely Sárospatakhoz, főleg a Kollégiumhoz kapcsolódik. Már a korábban meglevők közül megemlítek még néhányat: Arvay József - Comenius - Csécsi János - Dezső Lajos ­Fáy András - Komáromi János - Kövy Sándor - Móricz Zsigmond - Pécsy Sándor ­Pósaházi János - Szinyei Gerzson - Szombathi János és még mások (Sajnos egyesek nevét hibásan írták). Nem feladatom, annak felsorolása, hogy kikről lehetne még utcákat, tereket elnevezni, biztos, hogy ezen a téren még akad tennivaló. Jellemző jelenség, hogy amikor egy településen nem tudnak megfelelő nevet találni, akkor előveszik a virágokat, mint ahogy Patakon is találunk Búzavirág, Pipacs, Viola utcát. Az elmúlt évtizedekben jelentkeztek Patakon azok a nevek, melyek egy­egy felkelő, szabadságharcos vagy mozgalom vezetőjét személyét akarták megörökíteni: Budai Nagy Antal - Achim András - Dózsa György - Hajnóczy József - Martinovics Ignác - Táncsics Mihály. E nevek többsége alig hiányzott a magyar településekről. A fentieknek nem sok közük volt Patakhoz, de akadt olyan is, akinek tettei városunkhoz is fűződtek: Tokaji Ferenc. Sárospatakon viszonylag kevés a nemzetközi vagy magyar munkás­mozgalom személyét megörökítő név akadt az utóbbi évtizedekben. Ennek okát elsősorban városunk települési rendszerében lehet keresni, mert vi­szonylag kevés az igazán nagy utca, teret pedig egyáltalában nem találunk. A nagy utcák olyan neveket viseltek (Rákóczi, Kossuth, Arany, Kazinczy stb.), akiket nem lehetett mással helyettesíteni. Néhány politikai elnevezés így is

Next

/
Oldalképek
Tartalom