Bencsik János: Tokaj társadalma a tárgyak tükrében 1774-1849 (Sátoraljaújhely – Miskolc, 1993)

Bevezető tanulmány - A tokaji polgárok tárgyi környezete

va" (4. sz.), vagy „egy selyemmel varrott retze paplan hajtó" (7. sz.), végezetül egy új, „retze czérnából kötött s ki varrott kötő"-ről (22. sz.) essék szó, melyből egy párt birtokolt a gazdaasszony. Rendre előfordulnak olyan textíliák másutt is, melyek a díszítettség jeleit hordozzák: „Fejér virágos kivarrott kötő" (41. sz.), „nyakravaló fejér, vége fejtővel szőve" (3. sz.), máskor „veres szőrből szőtt öv" (40. sz.)-ről „egy pár kivarrott kötő"ről (23. sz.) és „nyakba való kendő, fejér varrott"-ról (38. sz.) irtak a leltárszerkesztők. Polgári igényt szolgálhattak ki „a virágnak való Ferschlak" (31. sz.) vagy „két fürhang" (32. sz.) az egyik szoba ablakán. Ugyanakkor polgárosult ízlés jelentkezhetik az olyan tárgyaknál, melyek már túl mutatnak a hétköznapi igény jelenlétén. Lássuk néhány szép példát erre is: „Czinba foglalt porczelán kanna" (54. sz.), „réz lámpa üveggel" (56. sz.) vagy „négy szegeletu ólomba foglalt üveg" (6. sz.), s végezetül egy „réz kasztroly fedő"-vel (53. sz.). A tárgyak sajátos együttesét, a férfiak tisztálkodásának, szépítkezésének részét képezte a borotválkozás, a fésülködés eszközanyaga. Ilyen adataink vannak: „beretva hozzá való kövekkel" (44. sz.), vagy egy magányos borotva (54. sz.), sőt „két beretva tokkal" (56. sz.), egyértelműen utalnak e szükségletre. Találhatunk egy „posztóból készült kefetartó"-t, továbbá egy kis bajuszfésűi s néhány ruhakeféi is. Az általános tisztálkodás eszközei közül 38 db türülköző kendői, 11 zsebbe való kendői tartalmaznak forrásaink. Mintegy zárásként szólunk még (néha ismételve önmagunkat) a használati tárgyak, eszközök elnevezésében, a terminológiák használatában két emberöltő alatt bekövetkezett változásokról. Általában elmondhatjuk, hogy a XVIII. század végén domináltak a hagyományos (parasztit is tükröző) terminológiák. Minden, később felsorolandó példa arra szolgál majd, hogy bizonyíthassuk; a következő évszázad első felében lezajlott terminológiai váltás, már a mai állapotához közelítette e téren is nyelvhasználatunkat. Az 1780-as évekből még több kifejezés mutatja a korábbi nyelvállapotot: Eplény (a szánkó része), fejalj (vagy vánkos), derekalj. Még megkülönböztethető a nyoszolya (és a „vetett" jelzővel szereplő) ágytól (7. sz.), ahol az ágy még a nyoszolyán (vagy nyoszolyában) elhelyezett ágyneműek együttesét jelölte. Bár (helyiség gyanánt) feltűnt a konyha szavunk, mégis tovább élt a pitvar is. Ehhez példaként bemutatjuk: „Lócza a konyhában" (64. sz.). A gyertyakoppantói felcserélte a köznyelv a hamvvevővel (63. sz.). Az inghez társított lábravaló (31. sz.) mellett még feltűnik az (alsó) gatya kifejezés is (1822). Ugyanígy vagyunk a lajblival, melyet a mellény szavunkkal helyettesítenek a XIX. század közepe táján (1849.). Ezzel egy időben bizonyos módosulás figyelhető meg az eszközökben is. Ilyen a „3 lábu vas a serpenyű alá (64. sz.)", mert hogy ezt megelőzően a serpenyő eleve 3 lábbal rendelkezett.