Bencsik János: Tokaj társadalma a tárgyak tükrében 1774-1849 (Sátoraljaújhely – Miskolc, 1993)

Bevezető tanulmány - A tokaji polgárok tárgyi környezete

sz.), tölgyfa asztal (28. sz.), diófa asztal (31. sz.). Van aztán barkóczafából (54. sz.), kőrösfából (62. sz.) való asztal is. Pusztán keményfa asztal is előfordul (63. sz.). Van „kihúzó fiókkal" (56. sz.), illetve „négy lábon álló asztal" (69. sz.), végezetül forgó asztal (57. sz.) is. Egyik alkalommal írták, hogy nyolc személyre való asztal (63. sz.). Nem feledkeztek meg a bútor felületének kezeléséről sem, ha annak szükségét érezték. Túl a festékes kék, barna, veres, fejér színű asztalokon volt fumírozott (32. sz.) darab is. Tipikusan polgári funkcióra utal az „íróasztal 4 fiókos komóddal" (57. sz.). Ez utóbbinál azonban nem lehetünk bizonyosak abban, hogy rendeltetésszerűen (vagyis írásra) használta-e a leltártulajdonos, vagy csupán piaci áruként szerepelt raktárkészletében, s így került az inventáriumba. A polgárosulásra vonatkozóan milyen tapasztalatokra tehetünk szert a különböző, funkcióban lévő textíliák anyagát illetően? Mindenekelőtt a paraszti textília, a vászon és a gyolcs viszonylag szűkös szerephez jutott a tokaji háztartásokban, legalább is erről tanúskodnak inventáriumaink. A szokásos alsóruhák, fehérneműk készülhettek ezekből az anyagokból, továbbá az ágybéli készségek (mint a párna, a dunna) egy részét borították vászon vagy gyolcs tokkal, hajjal. Egyébként az inventáriumokban szerepeltetett ágynemű textíliák a dikta, a karton, a porcelán, a tafota és a kanavász voltak.

62 Nem beszélve a lepedőről, az abroszról, amikor nem nevezik meg anyagszerűen ezeket. Közvetett utalás lehet a vászonfélék háttérbe szorulásához az is, hogy a paraszt falvakban általánosan elterjedt kifejezést, a „fejér cseléd"-et mindössze egyetlen alkalommal használták összeíróink. Mind a férfi, mind a női viseletben a felső ruházat darabjait már szélesebb körben elterjedt gyári termékekből állították elő. így a szoknya lehetett posztó, rása, kamilot, koncét, teveszőr vagy selyem. A kötő készülhetett bagaziából, batiszból, tafotából, sléziából, perkálból, selyemből, a női lajbli még anginétból is. A kendők között találhatunk kazimir (31. sz.) illetve kazsmir (41. sz.) anyagúra is. Egyik abroszról (36. sz.) megállapították, hogy „krakai pamutos" volt. Annak is nyomára bukkanhatunk, hogy egy-egy műhelyből (pl. Krakkó) kikerült textíliát, vagy az abból előállított ruhadarabot a gyártmány helye után nevezték el karakónak (56. sz.). A textíliák polgári igény diktálta divatváltásával egyidőben technológiai váltás is zajlott a tokaji háztartásokban. A ruhaneműek tisztítása, mosása nyomon kísérhető az inventáriumok alapján, mert hogy az egyes ide csatlakozó tárgy (edényféleség) funkcionális jelzővel rendelkezik. így szerepelnek lugzó üstök, szapuló dézsák, szappanozó és mosó tekenők, továbbá sikáló. Azt is megtudhatjuk, hogy a nők (rendszerint a szolgáló lányok) lejártak mosni a folyóvízre, különösen a Bodrogra. Ilyenkor használhatták a mosó sulykot, a mosószéket. De szerepelnek leltárainkban mánA felsorolt kelmék világában jó eligazítást nyerhetünk Endrei Walter: Patyolat és posztó. Bp. 1989. c. munkájában.