Bencsik János: Tokaj társadalma a tárgyak tükrében 1774-1849 (Sátoraljaújhely – Miskolc, 1993)

Bevezető tanulmány - A tokaji polgárok tárgyi környezete

Amíg az élő viseletben a németes divat hódított, a halottak eltakarítása körül azt tapasztalhatjuk, hogy erős a hagyományokhoz való ragaszkodás: Oláh Sámuel (31. sz.) temetésére a következő ruhadarabokat vásárolták hozzátartozói: „10 A megholtnak a feje alá Párnának, fejére Sapkának, Lábára Kapczának,

59 úgy szinte szem fedélnek valóért Dávid zsidónak fizetődött 9 Rft 51 krj. A kezére való négy röff Pántlikáért Dumbara Sándornak 1 Rft 12 krj. " Szabó Pál nőtlen fiatalember temetésére jegyzett kiadások között e tételek is szerepelnek: „Lepedőért, ingért, sipkának s kaptzának valóért fizettek 5 rft 30 krj-t (49. sz.). Itt meg lehet jegyeznünk, hogy az elhunyt Szabó Pál számára „kékeit koporsó"-t rendeltek, vagyis színes, festett koporsóról szól írott forrásunk. A helybeli műhelyek természetesen szívesen termeltek a tokaji fogyasztók számára. A városban kékfestő műhely működött.

60 Árvay Pál mester (1826) műhelyében az inventáriumot készítők egyebek mellett 50 db festő faformát írtak össze. Más leltárakban is találunk utalást festett textíliákra, pontosabban kékfestő textíliákra. Ezek létére közvetett utalásokat találhatunk: „4 párnák kék nyomtatott vászon hajjal" (34. sz.). „1 Dunna kék virágos nyomtatott vászon hajban" (37. sz.), vagy „Kék festett tokba lévő Párnák, ahhoz való kék Dunna. 13 rőff ordinári nyomtatott kék vászony" (54. sz.), illetve „kék nyomtatott vászony kabát"-ról (30. sz.) is történik említés. Kiderül, hogy helyben divott a vászonfestés. Ezt bizonyítja a helybeli zsidó asszony (28. sz.) inventáriuma is. Noha ekkor a leltározott textíliák beszerzésére nincsenek pontos adataink, azt azonban ettől függetlenül ismerjük, hogy Tállyán is működött kékfestő műhely.

61 A bútorokról, mint a jelentkező polgári igény egyik, egzakt kifej ezhetésének eszközeiről már fentebb szólottunk. Itt és most egyetlen, jellegzetes darabról, az asztalról essék szó. Általában egyszerűen csak „asztaf'-t említenek inventáriumainkban. Nemegyszer azonban találó jelzővel határozták meg a szóbanforgó, leírt asztal átlagostól elütő voltát. Néhányszor kerék (kerek, kör alakú) asztalt említenek (7., 9., 22., 48., 49. sz.). Egyszer fél kerék asztalt írtak össze (24. sz.). A kerek asztalok között politúrost is lelhetünk (57. sz.). Egy alkalommal előfordul „egy hoszszu asztal szék" is (21. sz.). Említést tettek „kihúzó asztaf'-ról is (71. sz.). A méretükre vonatkozóan is vannak adataink, így említik a kis méretű, a kisasztalt (12. sz.), a kisded asztalt (60. sz.). Akad azonban „konyhába való kis asztal" is (54. sz.). Az anyagára való utalás így történt: fenyúfa (20., 27., 31. Domokos Ottó: A magyarországi kékfestés. Bp. 1981. 9. A tokaji (és hegyaljai) mesterek az 1671-ben alakult eperjesi kékfestő céhhez tartoztak. 19. oldal. Domokos Ottó: Magyarországi festőcéhek I. Arrabona 16. kötet. 1974. 100-164. Domokos O., 1981. 21. az általa közölt adatok tanulságosak lehetnek. Eszerint 1737-ben a késmárki festők az árak esésének megakadályozására határozatban rögzítették, hogy (pl.) Tállya-i vásárra 1000, Bodrogkeresztúrra 1500, Tokajba és Sátoraljaújhelybe 1000-1000 rőf festett kelmét szállíthatnak.