Bencsik János: Tokaj társadalma a tárgyak tükrében 1774-1849 (Sátoraljaújhely – Miskolc, 1993)

Bevezető tanulmány - Ingóságok

Teret hódítottak a kanapék, a bőrös székek. Ugyanakkor használták a ha­gyományos fogasokat, tálasokat. Az előbbiek, a fogasok mind a szobában, mind a konyhába ott találhatók, s rajtuk cserépedények, illetve ke­ménycserepek. Az almárium - pontosabban itt az üvegalmárium — szerepéről is vallanak forrásaink. 1819-ben így leletározták fel az egyik bútor tartalmát: „Diófa színre festett fenyőfából készült üvegalmárium, ebben tanáltatik: Négy pár kávé findzsák, Holicsi edény, négy Kávés ibrik Kassai porczelán. Két mosdó tálhoz való Kannák, hibásak. Három savasnyú vízhez való üvegek. Egy pintes és egy itzés palaczk. Két meszelyes butellia, fejér. Hat zöld butellák. Egy fejér itzés butellia. 37 Három poharak. Egy üveg sótartó. Tizenöt fejér tányérok, jók, Kassai edény, négy kék virágú olajos." (32. sz.). Egyébként az almáriumok, komótok más tárgyak tárolására is szolgáltak. A hagyományos szobaberendezés tartozéka volt a fogas, a tányéros, a tálas. Éspedig a fogasnak az a fajtája, melyen edények függtek, mintegy díszítve a helyiséget. A szobában „egy fogas, rajta 15 győri korsók (20. sz.)". A „fogason a házban 10 kancsó (42. sz.)." „Falon álló festett fogas, a fogason 3 győri tálak (43. sz.)". Ha nem is írták ki minden esetben a fogas és az edények ilyen összetartozását, de következtethetünk a sor­rendből e tényre: „Egy nagyobb és egy kisebb fenyő fa fogas : 2 boros kancsók, 4 tálak, Győri edény (34. sz.)". E korszakban még a legelterjedtebb bútordarabja volt a tokaji háztartásoknak a láda. 38 Több funkcióban szerepelt, melyek közül most hármat említünk meg: a szoba rangos bútora volt a színes festékű ruhásláda. A pitarba, olykor a kamrában állott az élésláda. A szekérláda, gyócsos láda, csizmadia láda (7. sz.), pedig a vásározó kézművesek keres­kedelmét szolgálta. 39 Ezek nagyobb méretű bútorok voltak. Lássuk a ruhásládákat! „Egy ládát (említenek), mellyben vagyon kamelóth szoknyája (a feleségemnek), Kameláth Lajblija és kész pénz 2 Rft, Egy petymeges mente (2. sz.)" „Régi Ládám (olvashatjuk), ebben egy Aszszonyi Bunda és Köpönyeg, nagy Iberak, 1 setét láng szin zöld selyem szoknya, egy világos kék selyem prémes rékli, egy más egész fejér patyolat ruha, egy stráfos nyári iberak, 2 fejér virágos kötő, 1 selyem fekete, (és egy) Kázimir kendő, 1 kávé szín selyem 2 lepedő, 6 jó hoszszú ingek (39. sz.)". Az „első házban" állott „Egy kék festékű ruhatartó Láda, ebben találtattak: Négy czin kalán, Egy csomó kék és fejér czérna, Egy csomó czigány verte madzag, Egy Petsét nyomó Rézből, Egy derékra való Ujjas kék Posztó A szerepeltett edények űrtartalmához vö. icce: 0,839 liter, meszely: fél icce: 0,415 liter. Bogdán István: Régi magyar mértékek. Bp. 1987. 89-91. 'K. CsilléryK., im. 45. 'Forrásainkból egyetlen példát a kereskedő ládájának ismeretéhez. „Ezen tanú harmad magával Kolos Istvánné és Leeb Suszteméval együtt fogadván . . . szekeresnek . . . (az felfogadott valmi Miskolczi asszonyt, kinek egy nagy kalapos ládából álló terhe vala." ZmL. tan. ül. jkv. 1801. Nro. 225.

Next

/
Oldalképek
Tartalom