Bencsik János: Tokaj társadalma a tárgyak tükrében 1774-1849 (Sátoraljaújhely – Miskolc, 1993)
Bevezető tanulmány - Az ingatlanokról
inventáriumban) jutottak szerephez. Lássuk a felsorolást: „Négy darab marhájuk, úgy mind egy fejős tehén, egy 3d fű, egy tavalyi és egy szopós Borjú" (7. sz.); „Tehén borjastól, sertés hat malatzával, egy kövér sertés" (11. sz.); „Egy tehén másfél szekér szénával" (12. sz.); „Egy pár ökör" (13. sz.); „Fejős tehén" (21. sz.); „Fejős tehén borjú nélkül, másik fejős tehén Borjúval együtt, egy 3 d fű üsző" (31. sz.); „Négy tehenek egy szopós borjúval" (33. sz.); „Egy tehén, egy jó féle kocza disznó" (36. sz.); „Egy vén kajla szarvú tehén, egy szőke csákó Tehén, egy nyári ökör borjú, 2 (db) hónapos borjú" (43. sz.); „Egy riska tehén első borjával, Más annak anyját eladták, egy más tehén első borjával" (51. sz.); „Egy idősebb tehén, Egy elő hasú tehén hornyával együtt" (55. sz.). Felsorolásunkból megállapítható, hogy az üzemekben elsősorban a háztartások szükségletét kiszolgáló, többnyire kielégítő haszonállatok fordulnak elő leggyakrabban (ilyen a fejőstehén). Találunk a tőkeképzésre is példát, amikor is (feltehetően) a fejőstehén szaporulatát évről évre meghagyták, s tovább tartották (7. sz.). A sertés már koránt sem ilyen gyakori, s egyetlen példa van a kocatartásra. Feltűnő az is, hogy igavonó ökör mindössze 1 alkalommal, lófogat pedig nem is fordul elő inventáriumainkban. Kétszer a szarvasmarha fajtájára is következtethetünk, éspedig a „csákó" tehén valószínűen magyar, a „riska" jelzi fajtáját. Adatainkból megtudhatjuk, hogy a legeltető marhatartás télen át a szénázó tartásmóddal egészült is. A tőkeállatokat talán nem is kötötték istállóba, hanem „álláson" teleltették. Egyetlen alkalommal szamár is előfordul, éspedig vízhordóként (56. sz.) 19 Azt tapasztalhatjuk, hogy az érintett tokaji családok, háztartások, mint az adott inventáriumok (stb.) tulajdonosai, résztulajdonosai gazdálkodásának gerincét, a számbajöhető kézműipari tevékenységükön (mint pl. az asztalos, kovács, gyertyaöntő) túl, a szőlőingatlan művelése, a szőlőtermelés, illetve a bor készítése képezhette. De gazdálkodásukat kiegészíthették az állattartás, ezen belül is elsősorban a szarvasmarhatartással. 20 Több esetben találkozunk azzal a ténnyel, hogy a család több marhát tart, mint amennyivel a háztartásban jelentkező szükségletek (pl. tej) kielégítésére számolniuk kellett. A tokaji zsellér családok tehát számításba vették a tőkemarha értékesítéséből származó hasznot is. 21 Viga Gyula: Szamártartás Magyarországon. Ethn. XCIII. 1982. 448-462. 453. '„A legelő mezőnek kiszáradása és el sülésc miatt nem lévén elégséges táplálása a város beli marháknak... senkinek is a Tokaji s más Lakosok közül a kereskedés végett megvett marháit sem csordába, sem gulyába . . . tartani szabad ne légyen" ZmL. tan. ül. jkv. 1800. Nro. 107. „Nagy árvíz (miatt) a nyíregyházi szegegyházi pusztát bérelik 2 hónapig ... a heverő marhák a szegegyházi pusztára hajtassanak." Uo. 1804. április 26. Nro. 78. „Sok városi polgárok tínóbinó heverő marhákat öszve szerezvén, azokat a Sőre beli vágó marhák között legeltetik, mely már egész gulyára szaporodván ... Uo. 1821. No. 195. 1720-ban a hajdúnánási legelőn 5 tokaji gazdának 32 db heverő marhája volt a városi gulyában. Bencsik János: A szarvasmarha paraszti tartása Hajdúnánáson a XVIII. század végétől. Hajdúböszörmény, 1974. 11.
