Tóth Péter: Mária Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálatai. Borsod vármegye, 1770 (Miskolc, 1991)

VÁLASZOK A KILENC KÉRDŐPONTRA

Hegymegi hellység fő bírája Vékony András keze x vonása. Hites tár­sai Jakab István keze x vonása, Bárány Mihálly keze x vonása. /LS/ BAZmLt. BmLt. IV. 501/b. XXII. I. 181. HEJÖBÁBA I. Urbáriumunk nincsen. II. Contractusra a földes urasággal nem léptünk, hanem eleitől fogva mikor a földes uraság parancsolta, szolgáltunk. III. A jobbágyok a földes uraságnak semmit sem adóztak, a taxá­sok pedig hat nap kaszáltak, eleitől fogva örökké így volt. IV. Hasznunk egyéb nincsen, hanem mikor az úr Isten határinkat bőv terméssel meg álgya, abból valamellyet el adhatunk. Fogyatkozá­sunk az, hogy sem szőlő hegyünk, sem helybe malmunk, sem tűzi fánk, sem közönséges rétünk, szántó földünk, vagy közel lévő piatzunk nin­csen. Szántó földeink szikesek, sokszor az ár víz miatt károkat val­lunk réteinkbe, ezek mind fogyatkozásunkra vágynak. És sem korcsmánk, sem mészárszékünk nintsen. V. A jobbágyok közzül a kiknél az uraság marhái vágynak, egy egy járásban 10 köböl őszit el vethet, tavaszit hasonló képen el vethet. A mely jobbágyok pedig két marhával szolgálnak, három járásba tizen öt köblöt el vethet. A taxások pedig őszit, a kiknek négy marhái vágynak, három járásban 18 köblöt el vethet, a két marhás taxások pedig a három járóba el vethet kilencz köblöt, a jobbágyok pedig szénát hat szekérrel az négy marhások kaszálhat, a két marhások jobbágyok pedig három szekérrel kaszálhat, a négy marhás taxások pedig két szekér szénát, a két marhás pedig más féli szekérrel ka­szálhatnak. Sarnyút pedig nem kaszálhatni. VI. A rabotának tellyes számát nem tudgyuk, mivel csak a tavaszi szántást minden négy marhás jobbágy, a kik az uraság marháival szán­tanak, 14 nap szántanak, őszi alá három szántáson a négy marhás jobbágyok 30 napot szántanak, a taxások pedig esztendőt által 12 nap szántanak. Ezeken kívül pediglen magok marhájokkal szekereznek tekintetes Szathmár vármegyében lévő Dengeleg nevű helységbe és Miskolczra, valamikor szükséges. A taxások is Miskolczra szekere­iül

Next

/
Oldalképek
Tartalom