Seresné Szegőfi Anna: Adalékok Miskolc város közlekedésének történetéhez (Miskolc, 1988)

"Hol sár és víztengeren kell átgázolnunk..."

utcában kettő-három is akad. Minden szemetet, sőt az elhullott állatokat is az utcára dobják ki s az embernek a főutcán sem kell magerőltetnie a szemét, hogy valahol döglött kutyát, vagy akár bárányt is láthasson. A magyar sár világhírű, de aki még nem látta, az fogalmat sem alkothat erről magának. Az utca közepén, ahol közlekednek, mintha feneketlen sártenger lenne. A benne gázoló lovaknak sokszor hasukig ér. A kitaposott járdákon pedig, a házak tövében bokán felüli. Mikor azután ez a sár kiszárad, elviselhetetlen a por, a száraz sár valóságos hegyet alkot, a hatalmas kövek pedig, amiket a nagy sár idején beledobáltak - sziklazátonyok. Ezeket a szekérrel ugyan ki kellene kerülni, de az a szokás, hogy mindenen keresztül repüljenek, s aki érzékeny az ilyesfajta utazásra, van miért emlegetnie az Úristent! Ha törik a kerék, nem nagy kár, ezért talán nem is gördítik el az útból ezeket az akadályokat. ... Hol sár és víztengeren kell átgázolnunk, hol meg négyökrös szekér elől kell kitérnünk. Egy hatlovas úri fogat tart errefelé, egyszerű fabricska, kevés szalmára daróc-ködmönt dobva, ezen ül az uraság a feleségével. Egy másik úriember lóháton ül, mögötte a lovashajdú fehér nadrágban, kék ujjas mellényben, kerek kalapban.""''