Seresné Szegőfi Anna: Adalékok Miskolc város közlekedésének történetéhez (Miskolc, 1988)
Utak, hidak, járdák
szűkölködött. Nagy Ferenc 1912-ben, polgármesteri székfoglaló beszédében ezeket a terveket summázta: "Méltóztatnak azt tudni, hogy utaink végleges jellegű burkolása a vízvezeték és csatornázás építése utáni időkre halasztatott tehát az emberi számítás szerint 1914. év tavaszán veszi kezdetét. Néhány héttel ezelőtt már elhatároztatott a tervek és költségelőirányzat elkészítése s az idén ezen műszaki műveletekhez hozzá is kezdünk. A főbb útvonalakról kikerülő régi anyaggal a mellékutcákat fogjuk kiburkolni s ezzel egy csapásra megváltozik utainknak a jogos kritikát kihívó állapota. Ezen munkálat végzésénél irányelvül azt kell szem előtt tartanunk, hogy amit csinálunk, az inkább drágább, de jó legyen, mint olcsó; de egyszersmind silány. A költségek hozzávetőleg 2 és fél millió koronára tehetők; mely legnagyobb részében a kövezetvám terhére felveendő kölcsönben talál fedezetet. Erre való tekintettel már egy évvel előbb átdolgoztuk a kövezetvám díjtételeit s reméljük, hogy a f. évben megszerezzük a kereskedelemügyi miniszter úr jóváhagyását is. Egyidejűleg kell gondoskodnunk a járdák építéséről is. Az építési szabályrendelet azon rendelkezését, hogy oly utcákban, hol még végleges járda nem volt, a járdát építés alkalmával az építtető tartozik elkészíteni; megváltoztatandónak tartom; mert a gyakorlatban oda vezetett, hogy egy utcában a járdák szintje, építési anyaga és módja majdnem házak szerint változik. Nem zárkózhatunk el hídjaink fokozatos kicserélése elől sem, mert a forgalom biztonsága erősebb szerkezetű hidakat követel a forgalmasabb pontokon, mint a Munkácsi, Szemere, Rákóczi utcákban. A Széchenyi utca teherforgalmának csökkentése végett a mai gyaloghidakat szekérközlekedésre szolgáló hidakkal kell kicserélni a halas piacnál, az Erzsébet iskolánál s a felső szakaszon az árvaháznál. Hídra lesz szükség rövid időn belül a Szent István utca új vonalán is. A hidak költségeit némileg ellensúlyozni fogja a jelenlegi nagy hídfenntartási költségek csökkenése." Szép és hasznos tervek, sajnos a polgármester "emberi számítását" keresztül húzta a történelem. A város vezetése megtette, ami tőle telhetett. 1914.január 29én elfogadta a közgyűlés a belvárps utcáinak és tereinek végleges