Miskolc története 5/2. 1918-1949-ig (Miskolc, 2007)
NÉPESSÉG ÉS TÁRSADALOM
rül alakult, 1926-tól nehéz körülmények között működött, ez indokolta az 1946-os fuzionálást. Eddig ismeretlen egyesületként szerzünk tudomást a Miskolci Mállerd Sport Club tevékenységéről, amely alapszabályzatát 1948ban nyújtotta be. Tagjainak számát 350 körülire becsülték. A belügyminiszteri bejegyzés szerint 1950-ben „önállóságát elvesztette, mert összefonódott a helyi szakszervezettel". 1951-ben úgy törölték az egyesületek listájáról, hogy iratanyaguk nem maradt meg. A postásoknak, a vasutasoknak, a villamos üzemek dolgozóinak is volt sportolóegyesületük. A Miskolci Postás Sport Egyesület 1949-ben 100 főt meghaladó létszámmal jött létre. Egy megjegyzés azt tartalmazza, hogy a miskolci 1. sz. postahivatal dolgozóit tömörítette. 1951-ben azért törölték az egyesületet a nyilvántartásból, mert tagjai „a szakszervezetben fejtettek ki tevékenységet". A Miskolci Vasutas Sport Club (MVSC) közismert sportegyesület volt Miskolcon. 1911-től alapszabályzat szerint működött. 1929ben ezt módosították, majd 1948-ban újabb módosításra és elnevezésük átmeneti megváltoztatására került sor. 1948 és 1951 között Miskolci Lokomotív Sportkör néven működött. Tagjainak száma 1945-1948 között 1000 és 2100 között mozgott. Saját ingatlana az egykori Szirma úti sporttelep volt és följegyezték ingó vagyonát is, amely 13 garnitúra mezből és ugyanennyi pár cipőből állt. 1951ben azért született döntés feloszlatásukról, mert az azt megelőző évtől már szakszervezeti keretek között működött. 246 A Miskolci Villamosüzemek Testgyakorló és Dalköre 1929-ben már működött, 1944-ben működését politikai okok miatt szüneteltette és aztán nem alakult újjá. Nem kérte alapszabályzatának megújítását, ezért 1947-ben feloszlatták. A postások egyesületét 1943-ban szervezték meg Postás Sport Egyesület Miskolci Csoportja elnevezéssel. Mivel a háború után nem indította el működését, ezért a belügyminiszter az ellenőrzést követően 1948-ban feloszlatta. Szintén a háború utáni új egyesületek közé sorolható a Miskolci Tekéző Sport Egylet, amelynél hangsúlyozzák, hogy tagjai nem voltak és működéséhez anyagi fedezet sem volt. A belügyminiszter ezért 1949-ben elrendelte feloszlatását. Részletes feltárást igényel a Miskolci Munkás