Miskolc története 5/2. 1918-1949-ig (Miskolc, 2007)

KULTÚRA ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET

túrája címen máig használatos monografikus feldolgozása a város­ról, 1929-ben. A politika - akkori megközelítésben - a baloldali véleményalkotók közé sorolta. Ezt támasztja alá Reisinger Ferenc­cel való kapcsolata, újságírói és lapszerkesztői munkája, előadása­inak témái és helyszínei. Miskolc közgyűlésében és szakbizottsága­iban a polgári ellenzék képviseletében volt jelen két cikluson ke­resztül. 1933-1934 között a Felsőmagyarország c. napilap főszer­kesztője, majd a Reggeli Hírlappal történő fűzió után, 1939-től 1944. április 16-ig (a lap betiltásáig) a Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap főszerkesztője volt. 470 A jogi és államtudományi szaklap­nak, az 1925-ben induló Miskolci Jogászéletnek is felelős szerkesz­tője volt 1937 és 1939 között. Putnoki Béla, Szontagh Vilmos, Scheller Károly és mások tudományos mimkássága jelzi a kiad­vány színvonalát. 471 A Lévay József Közművelődési Egyesületben, majd az általa alapított Miskolci Helikonban (1932-től) vállalt közéleti szereplése után 1944 áprilisától bujkálásra kényszerült, majd a nyilas hata­lomátvétel után a rendőrség letartóztatta és Szilvásváradra inter­nálták. 472 A felszabadulás után a Polgári Demokrata Párt képvise­letében „a polgári társadalom pártokon felül álló tudatos reprezen­tálását" vállalta, s a párt képviseletében vett részt az Ideiglenes Nemzetgyűlés munkájában. Debrecenben a Nemzetgyűlés elnöke volt. 473 1946-ban ügyvédi irodát nyitott Budapesten, de 1950-ben letartóztatták és Márianosztrán tartották őrizetben. Összeesküvés­ben való részvétel miatt ítélték el a kisgazda politikusok elleni per harmadrendű vádlottjaként. Életfogytiglani börtönbüntetése alatt halt meg, hamvait a 301-es parcellából 1990-ben helyezték át a Rá­koskeresztúri köztemetőbe. 474 BRUCKNER GYŐZŐ (Felsőlövő, Burgenland, 1877. - Érdliget­Budapest, 1962.) Középiskoláit Késmárkon és Sopronban végezte, 47 0 FÜLÖP A. 1964. 42^6. p. 471 FÜLÖP A. 1964. 87. p. 472 RUSZOLY J. 1992. 124-137. 473 VIDA I. fó'szerk. 1994. 510-513. p. 474 VIDA I. 1994. 513. p. Fő munkái: Az alkotmányjogi reformok politikai problé­mái, Pécs, 1925., A képviselőjelölés. Miskolc, 1927., Miskolc szellemi élete és kultúrája. Miskolc, 1929., A felsőház új jogköre. Miskolc, 1938.

Next

/
Oldalképek
Tartalom