Miskolc története 5/2. 1918-1949-ig (Miskolc, 2007)

KULTÚRA ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET

1949-1950 között I. számú Allami Pedagógiai Leánygimnázium volt. 438 Az ország egyetlen izraelita tanítónőképzőjében, a Miskolci Orth. Izr. Hitközség Tanítóképző Intézetében 1929-ben kezdődött el az oktatás. Az intézmény az izraelita polgári leányiskola 1924­1926 között épült objektumának II. emeletén nyert elhelyezést. 439 A tanítóképző 5 osztályának feltöltődése után 113 volt a növendékek létszáma. 1935 után a létszám folyamatosan csökkent. Ennek rész­ben a leányiskola líceummá szerveződése, részben pedig a világ­háború előtti bizonytalanság volt az oka. A hallgatók fele az or­szág különböző vármegyéiből származott. 1940-1941-től már távo­li megyékből nem iratkoztak be a tanítónőképzőbe, amelynek hall­gatói létszáma az 1941-1942. tanévben mindössze 47 volt. Az 1942-1943. tanévben már csak 25 végzős járt az iskolába, ők voltak a képesítő vizsgát is teljesítő utolsó hallgatói az intézménynek. 440 Az intézmény 1944-ben megszűnt, nagyon töredékes anyaga a megyei levéltárban lelhető fel. 441 Felsőoktatás (Miskolci Jogakadémia) Az ősi eperjesi evangélikus jogaka­démia a Felvidék cseh megszállása után nemkívánatossá vált a hatóságok előtt: „a csehszlovák kormány Magyarország részére nem nevel jogászokat" - jelentette ki a kormány tanügyi referen­se. 442 Ezek után az akadémia fenntartója, az evangélikus egyházke­rület Magyarországra történő áttelepítéséről döntött. Geduly Hen­rik evangélikus püspök 1919. február 9-én Eperjesre érkezett hatá­438 CSORBA Cs. szerk. 1989. 213-214., DOBROSSY I. 2006. 329-331. p. 439 B.-A.-Z. m. Lt. VIII. 64. 4-11. köt.; A miskolci Orth. Izraelita Hitközség Leány­liceumának és Tanítónőképző-Intézetének Evkönyve az 1938-39. iskolai évről. 440 A miskolci orth. Izr. Hitközség Tanítónőképző-Intézetének Évkönyve az 1929­1938. közötti iskolai évekről. HOM. HTD. Ltsz. 53.3256.1.4.; A miskolci Orth. Izraelita Hitközség Leányliceumának és Tanítónőképző-Intézetének Évkönyve az 1938-1941. tanévről. HOM. HTD. Ltsz. 53.3256.1.15.; A miskolci izr. Ta­nítónőképző-Intézet, Leányliceum és Polgári Leányiskola Évkönyve az 1941­42.; 1942-43. tanévről. HOM. HTD. Ltsz. 53.32.56.1.6. 441 CSORBA Cs. szerk. 1989. 215-216. p. 442 STIPTA 1.1996.16. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom