Miskolc története 5/2. 1918-1949-ig (Miskolc, 2007)
KULTÚRA ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET
azt jelentette a közgyűlésnek, hogy „A zeneiskola és női kereskedelmi iskola építési munkája a telken levő épületek lebontásával és a földmunkákkal kezdetét vette." 390 A gyors munkának köszönhetően két évvel később már ezt olvashatjuk a város jegyzőkönyvében: „Tanácsunk előterjesztése elfogadásával elhatározzuk, hogy a város áldozatkészségéből emelt zene-iskola új palotája iinnepélyes keretek közt avattassék fel - és ezzel együtt tartsuk meg az iskola fennállásának 25 éves jubileumát is. Az ünnepélyes felavatás napját f. évi december 17-ben állapítjuk meg. Elhatározzuk továbbá, hogy a Miskolc városi Zeneiskola elnevezést megváltoztatjuk és zeneiskolánkat a felavatási, illetve a jubileumi ünnepség alkalmából Miskolc városi Hubay Jenő zeneiskola néven nevezzük el." 391 Az intézmény az ország legszebb és legjobban felszerelt zeneiskolája volt. Koller Ferenc igazgató azt is elérte, hogy a zenede orgonát kapjon, mert így „egy új orgonaszak is kreálható lesz, az eddigi harmónium tanszak helyett." 392 Az avatási ünnepségre jubileumi évkönyv is megjelent, amelyben az iskola vezetése nem kis büszkeséggel adta hírül, hogy a negyedszázad alatt 7512 növendéket oktattak a zene művészetére. 1927-ben az iskolának 13 főfoglalkozású tanára, 111 fiú és 169 leány diákja volt. 13 tanterem szolgálta az oktatást. 393 Koller Ferenc 1937-ben vonult nyugdíjba és helyét Rákos Arnold vette át, aki 1948-ig irányította az iskola életét. 394 Rákos Arnold, a kiváló hegedűművész, hangversenymester, zenekari dirigens, kamarazenész, zenekarszervező pedagógiai munkája mellett mindig a zeneiskola művészeti arculatának alakításával foglalkozott és igazgatósága alatt is ezt a törekvését helyezte előtérbe. Óriási szerepe volt abban, hogy a zeneiskolából a második világháborúig kikerülő mintegy 10 000 növendékből számosan országos, sőt 390 Miskolc Thj. város Hivatalos Értesítője, 1925. július-szeptember 39 1 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1903/a. 233. kgy./1927. 392 VARGÁNÉ ZALÁN I. 1980. 162. p. 393 KOLLER F. 1927. 19. p.; ZSEDÉNYI B. 1929. 78. p. 394 Rákos Arnold a Zeneművészeti Főiskolán Hubay Jenő tanítványa volt. Művészi oklevelét a genfi konzervatóriumban, a neves Marteaunál szerezte meg. Egy ideig a berlini Hochschule növendéke is volt, zeneszerzést pedig Párizsban, a Schola Cantorumban tanult. 1913-ban került a miskolci zeneiskolába, melynek 1914-ig tanára, majd 1936-ig igazgatóhelyettese, később igazgatója volt.