Miskolc története 5/2. 1918-1949-ig (Miskolc, 2007)

KULTÚRA ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET

a tanfelügyelőségek alá tartozott, majd 1930. szeptember 15-től a Budapesten és a Szegeden szervezett polgári iskolai főigazgató­ságok hatáskörébe kerültek. 1935-ben megszüntették a főigazgató­ságokat, és a polgári iskolák középfokú jellegének erősítése szán­dékával az intézmények megszűnésükig végérvényesen a tankerü­leti főigazgatóságok irányítása alá kerültek. 361 A két világháború közötti időszakban Miskolcon 6 polgári is­kola működött. Ezek közül a legrégebbi a Miskolci M. Kir. Állami Polgári Leányiskola és az I. sz. Állami Polgári Fiúiskola volt. A két oktatási intézmény az 1875-ben alapított vegyes polgári iskola 1903-ban történt névválasztása után kelt önálló életre. 362 A Dayka Gábor utcai kétemeletes épületben elhelyezett leány polgári- és a Kun József utcai fiú polgári iskola nagy népszerűségnek örvendett a középosztály körében. A tanulói létszám állandóan növekedett és ezért 1927-re a Dayka Gábor utcai épület bővítésre szorult. Miu­tán a város átengedte a szomszédságában álló telket, szárnyrésszel bővítették az iskolát. A polgári fiúiskola már az első világháború kezdetén olyan zsúfolttá vált, hogy 4 osztályt ki kellett telepíteni a volt pénzügyi laktanyába. 1914 végén a minisztérium a kitelepült részleget önálló iskolává nyilvánította, s ezzel létrejött a II. sz. Ál­lami Polgári Fiúiskola. A római katolikus egyház 1907-ben létesí­tett leány polgári iskolát a római katolikus leánynevelő intézeten belül a felső népiskola átminősítése után 240 diákkal. 363 A miskolci izraelita hitközség saját fiú és leány polgári iskolá­val rendelkezett. Elsőként a Miskolci Ortodox Izraelita Hitközség Polgári Leányiskolája jött létre 1919 októberében, 1926-ig az Erzsé­bet Izraelita Elemi Iskola kijelölt tantermeiben működött. A tanu­lói létszám rendkívüli növekedése miatt a hitközség 1924-1926 között a Csengey Gusztáv utcán modern iskolapalotát építtetett, amelynek falai között kapott helyet a leány polgári iskola. Az in­tézmény épülete egyedülállóan modern volt saját korában. „A 361 SZABÓ T. 1994. 555. p. 362 LÉNÁRT B. 2003. 905-906. p.; A miskolci I. sz. M. Kir. Állami Polgári Fiúiskola Értesítői. HOM. HTD. Ltsz. 53.3229.1.6. 45^5. évf. (1920-1940) 363 HALMAY B.-LESZIH A. 1929. 223-224. p.; 225-226. p.; A miskolci M. Kir. II. sz. Állami Polgári Fiúiskola Értesítői X-XXX. évf. (1919-1944.) HOM. HTD. Ltsz.: 74.3881.

Next

/
Oldalképek
Tartalom