Miskolc története 5/2. 1918-1949-ig (Miskolc, 2007)

KULTÚRA ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET

A második világháború: utáni első tanévet 14 miskolci általános iskolában kezdték el. Szomorú tény, hogy az izraelita elemi iskola már nem nyílhatott meg többé. Paszternák Sándor hitoktató és Schwarz Júlia tanítónő csupán csak 10 - haláltáborokból visszatért - fiatalkorút talált 1946-ban. Az egykori elemi iskola diákjai közül több mint 700-an soha többet nem tértek vissza. 352 A kiskorú már­tírok mellett pusztult el a tanítói kar zöme is. Az oktatás már 8 osztályos általános iskolákban indult meg az Ideiglenes Kormány 1945. évi 6650. M. E. számú rendelete alapján. A népiskola csak egyik összetevője volt az általános iskolának. A másik összetevője a polgári iskola négy osztálya lett. A rendelet az általános iskolák fokozatosan történő kialakításában a gimnáziu­mok alsó osztályaira is épített. A gimnáziumok azonban részben egy­házi kezelésben, fenntartásban voltak, így az állami rendeletet nem lehetett végrehajtani. A rendelet végrehajtása elől 1948-ban hárul­tak el az akadályok, miután az 1948. június 16-án hozott XXXVIII. törvénycikk elrendelte az iskolák államosítását. Egyúttal ez azt is jelentette, hogy elhárult az akadály a Kommunista Párt ideológiai célkitűzéseinek megvalósítása elől, amelynek az oktatásügyre vo­natkozó téziseit az MKP III. Kongresszusán rögzítették. (Tanoncképzés) A XIX. század végén a közép- és felsőfokú (ma alap- és középfokú) szakképzésben világos struktúra kristályoso­dott ki. A tanoncoktatás az elemi iskolára épülő képzési forma volt. A 12. életévüket betöltő gyermekekkel lehetett tanoncszerző­dést kötni, akik elvileg befejezték az elemi iskola 6. évfolyamát. Ha ilyen iskolai végzettséggel nem rendelkeztek, akkor alapozó, elő­készítő évfolyamot indítottak számukra, vagy ismétlőiskolába kel­lett járniuk. Az 1872. évi VII. és az 1884. évi XVII. tc. III. fejezetének rendelkezései szerint a tanítás 10 hónapos volt és a tanterv heti 2x4 órás, valamint 3 órás foglalkozást írt elő. A taníttatásért a kiskeres­kedő vagy a kisiparos felelt, aki a tanonccal szerződéses jogvi­szonyban volt. Az iparostanonc oktatás a magyar iskolarendszer mostoha­gyermeke volt. Óraadó tanítók vagy tanárok oktatták üres, de még 352 PASZTERNÁK, R. S. 1970. 38-41. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom