Miskolc története 5/2. 1918-1949-ig (Miskolc, 2007)
NÉPESSÉG ÉS TÁRSADALOM
a tagok vagyoni érdekét veszélyezteti, a m. kir. belügyminiszter ellene vizsgálatot rendelhet el, működését felfüggesztheti, és végleg fel is oszlathatja." 163 Külön elbírálás alá kerültek a munkásegyletek, a szakszervezetek, amelyek politikai célokat is megfogalmaztak, vagy működésük közben annak hangsúlyt adtak. A belügyminiszter 1944-ben a „zsidójellegű egyesületek"-et oszlatta fel, ingó és ingatlan vagyonukat pedig zár alá vette. 164 A háborút követően Miskolc város polgármestere a következőket fogalmazta meg „a társadalmi egyesületek feletti felügyeleti jogköre gyakorlásával" kapcsolatban. Összeállítottuk azon egyesületek jegyzékét, amelyek működésükre vonatkozóan nem tettek eleget a 20.165/1945. B.M. számú rendelet előírásainak. A kimutatás szerint 40 egyesület még nem számolt be a háború előtti ténykedéséről, 25 egyesület pedig már beszüntette működését. Azokról az egyesületekről, amelyek országosak voltak, s csak helyi csoportjaik működtek Nagy-Miskolc területén, szintén egy belügyminiszteri rendelet intézkedett. Ez volt a 289.000 1946. B.M. sz. rendelet, amelynek végrehajtása 1951-ben fejeződött be. Ez részben az egyesületek szigorú ellenőrzésére vonatkozott, másrészt megszüntette az alulról induló, valóban civil szerveződéseket, s helyükbe országos makroszervezeteket hívott létre. Politikai egyesületek A korábbi korszakban a honvédegyletek változatait soroltuk ide. Ilyen volt a Miskolczi Első Magyar Hadastyán Egylet. 165 A Miskolci Demokrata Kör a Demokrata Párt helyi szervezetének civil háttere volt. 166 Az 1909-ben alakult Miskolci Székely Társaság mint közművelődési, közgazdasági, ipari, s a székelységet segítő politikai egyesület korszakunk elején szűnt meg. Ismert vezetője Gálffy Ignác volt. 167 Ezek helyére lépett egy sor olyan egyesület, amelynek országos központja volt, s helyi működésének adatai 163 LADIK G. 1931.528. p. i« B.-A.-Z. m. Lt. IV. 810/b. 9118/1944. 165 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 829. 6. ill. SZEGŐFI A. 2003. 724-725. p. '66 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 829. 241. ill. SZEGŐFI A. 2003. 725. p. 167 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1925/b. 36. doboz