Miskolc története 5/1. 1918-1949-ig (Miskolc, 2007)

A VÁROS GAZDASÁGI ÉLETE

dekeltségű lett (később hadikárpótlás címén éveken keresztül szovjet szállításra dolgozott). Az ötféle tulajdoni forma tehát 35 üzemet érintett, 394 műhely, üzem, „gyár" még magánkézben volt, s kivétel nélkül mindegyik az ipartestület valamelyik szakcsoportjába volt besorolható. (Ezeket az alábbi táblázatokban feltüntetjük.) Fémipar 1920 1930 1940 1943 1949 bádogos 32 31 32 31 kovács és kerékgyártó 40 27 47 41 2 lakatos és vasesztergályos 61 55 59 53 28 fegyverműves 1 1 1 2 1 reszelővágó 4 4 4 5 2 késes és köszörűs 5 5 10 6 3 rézműves és rézöntő 4 4 2 mérlegkészítő ---2 2 (ócska) vasgyűj tő 1 Észak-Magyarország kézműves fémiparán belül - még a céhek idejéből - megkülönböztetett szerepe volt a lakatos és rézműves szakmák együttműködésének. A fegyverművesek, a kovácsok és kerékgyártók mellett az órások is a „fémes szakmát" erősítették. A XX. század elejétől, de főleg az 1920-as évektől (az 1922-es ipartörvény hatására is) az órások az ékszerészekkel és aranyművesekkel kiválnak, s eltávolodnak a fémes ipartól, egyre inkább a divat és a jómódúság megnyilvánulásának szolgálatába szegődve, műszerészekké válnak a szó legteljesebb értelmében. A szakma „átminősülése" jellemzi a bádogosokat és a kovácsokat is. A bádogos hagyományosan az edénykészítők közé volt sorolható, de a zománcozott gyári termékek megjelenése kiszorította őket erről a piacról. A bádogtetőfedés a falvakban még divatos volt, amikor a városokban a pala, eternit és a cserép tetőfedő anyag kiszorította a bádoglemezt. A városi bádogos munkája ereszcsatorna-, épületdíszítéskészítés lett, s összekapcsolódott a vízvezeték-szerelésével. Ezt mutatja, hogy 1920-tól negyedszázadon át a vállalkozások száma szinte változatlan maradt Miskolcon. Az 1949. évi összeírásból valami oknál fogva kimaradtak, de tevékenységüket nem lehetett