Miskolc története 5/1. 1918-1949-ig (Miskolc, 2007)
VÁROSFEJLŐDÉS, VÁROSÉPÍTÉSZET
közmunkaügyi igazgatóság és szövetkezeti felügyelő, esetleg más szakszervek is. Ezek összegyűjtik hatáskörükben a megoldandó feladatokat, hogy a később közlendő keretszámok figyelembe vételével összeállítsák azokat a javaslatokat, amelyeket felettes hatóságok útján az Országos Tervhivatalhoz fel fognak terjeszteni." 126 A tervezés előkészítésének lépcsőfokai tehát a következők. A hároméves terv keretszámainak három-négyszerese a következő tervalap. Ennyi összeghez meg kell találni és rangsorolni kell a feladatokat. Ezt követően az önkormányzatok megkapják a tényleges keretszámokat, s ezek ismeretében a rangsorolt feladatok közül ami ebbe a keretbe belefér, jóváhagyásra fel kell terjeszteni az Országos Tervtanácshoz. A tervtanács jóváhagyja és finanszírozza a feladatok és a célkitűzések megvalósítását. A hároméves terv végrehajtásáról és az ötéves terv előkészületeiről pontos információval szolgálnak azok a polgármesteri jelentések, amelyek a belügyminisztérium 617.860/1948. rendelete alapján születtek. A rendelet „a közigazgatás fokozottabb ellenőrzéséről" intézkedett. A jelentések „általános" és „különös" részből tevődtek össze. Az általános helyzetjelentés része volt a háztartási állapot, vagyis a gazdasági helyzet jelentése, s részletes tájékoztató a 3 éves terv időarányos végrehajtásáról. A „különös rész" a földművelésről, tágabb értelemben a mezőgazdaságról szólt, majd az „egyebek" következtek, ami a történések kronológiai felsorolása volt. A hároméves tervről 1948 decemberében megtudjuk, hogy az öthónapos - augusztus-december - részletterveket a város „majdnem maradéktalanul" hajtotta végre. A vásárcsarnok és a Kossuth Szálló újjáépítését nem sikerült befejezni, néhány tételnél a fedezet nem volt elegendő, így pl. a Zsarnai telep közvilágításának kiépítését abbahagyták, s a munkálatokat az új költségvetési évben fejezik be, ha megnyílik az új hitelkeret. 1949 januárjában a következők történtek: „A januárra előirányzott tervmrmkálatok folyamatba tétettek. Egyes munkálatok az ismét beállott erős fagy miatt vontatottabban folynak, de lényegesebb fennakadás nem állott elő. A januári tervmunkálatok közül egyedül az előirányzott autóbuszize B.-A.-Z. m. Lt. XXI. 511 /b. 1. dob. 9/1949. GA.