Miskolc története 5/1. 1918-1949-ig (Miskolc, 2007)
VÁROSPOLITIKA, KÖZTÖRTÉNET
ték össze, és vitték el közmunkára. Tóth Béla főispán az orosz katonai parancsnoknál próbált eljárni, hogy ezt a módszert szüntessék meg. 272 A szovjet katonai parancsnokság számára a legfontosabb a hidak és fontosabb utak helyreállítása és a vasgyár beindítása volt, hogy az utóbbi harckocsikat, lövegeket javítson a front számára. 1944. december 7-én már volt a gyárnak olyan részlege, ahol megindult a munka. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány a fegyverszüneti megegyezések értelmében 1944. december 28-án hadat üzent Németországnak. A szövetséges nagyhatalmakkal való megállapodás szerint Magyarország legalább 8 hadosztállyal belép a Németország elleni háborúba. Ennek a kontingensnek a kiállítása egy pusztító háború végén emberfeletti feladatnak számított. A döntés értelmében Miskolcon is megkezdődött a hadseregtoborzás. A MOKAN Komité volt az első, amely a náci Németország elleni harcra szólított fel. A miskolci Nemzeti Bizottság már 3 nappal a Németországnak szóló hadüzenet után, 1944. december 31-én népgyűlést hívott öszsze és megindította az önkéntesek toborzását. Az Ideiglenes Kormány csak 1945. január 30-án adott ki toborzólevelet, tehát Miskolcon már korábban elkezdték az új honvédség szervezését, megteremtve annak kereteit „Miskolci magyar katonai parancsnokság" néven. 273 A nehézipari üzemekben és a bányákban, a vasútnál nem engedték a toborzást a hatóságok sem, mert itt a termelés helyreállításával és mielőbbi beindításával kellett a szovjet hatóságokat támogatni. Az önkéntes jelentkezés volt a hirdetett politikai cél, de a hivatalos szervek éltek a kötelező behívás módszerével is. 1945 márciusában lényegében a 7. honvédkörletben az eredeti kvótát meghaladva 21 000 fő állt rendelkezésére az új hadseregnek. 274 Az új hadsereg borsodi katonái 1945. május 10 után érkeztek a hajmáskéri katonai táborba, de ekkor már az európai háború véget ért. A hadosztály szervezése még egy darabig folyt, de 1945 júniusában sor került a hadosztály felszámolására. 272 BERÁNNÉ NEMES É.-ROMÁN J. 1970. 187. p. 273 B.-A.-Z. m. Lt. XXXII. 41. 431. 274 GAZSIJ. 1966/2. 34-42. p.