Miskolc története IV/2. 1848-1918-ig (Miskolc, 2003)
NÉPESSÉG ÉS TÁRSADALOM
bornagykereskedéssel, később sertéshizlalással és malomüzlettel. A Grünfeld cég vagyonára jellemző, hogy 1886-ban 65 ezer forintot ajánlott a városnak a bor-, sör- és pálinkamérés jogáért. Ajánlatuk nyolcezer forinttal haladta túl a város akkori legnagyobb jövedelmét, így nem csoda, hogy a regálebérlet árverését már meg sem hirdették 92 . Hogy a család e magas bérleti ajánlatot megkockáztatta, azt csak a többi speciális regálé birtokában tehette. Grünfeld Ignác a kereskedőknek ahhoz a csoportjához tartozott, akik megszerzett tőkéjüket továbbra is a forgalom területén kamatoztatták, tevékenységüket több kereskedelmi ágra is kiterjesztve. Igen jelentős pénzintézeti részvényekbe fektetett tőkéje. E dinasztiák utolsó képviselői - amellett, hogy a bor-nagykereskedelemmel sem hagytak fel - egy kivétellel áttértek a szeszkereskedelemre. Grünfeld Ignác fiai likőrgyárat is alapítottak, de hogy a bor sem maradt el piacra vitt áruik közül, bizonyítja, hogy az országos borkiállításokról mindig éremmel és oklevéllel tértek haza. 93 Míg apjuk csak mint nagy részvényes volt jelen a miskolci pénzintézetekben, az egyik fiú, a család nevét Győryre változtató Ödön, már igazgatósági tag a Takarékpénztárnál és a Gőztéglagyárnál. Ő házingatlanokba is fektetett tőkét, borpincéje a Tetemváron, öt háza pedig a Széchenyi és a Szemere utcában állt. A Pollák családnak négy tagja lett virilis. Henrik 1, Móric és Jakab 18, Lajos pedig 32 éven keresztül. Móric és Jakab kezdte a sort 1872ben. Mór ekkor 178 forintos, egyszeresen számított adójával a 48. helyre került. 1876-ban az 53., 1881-től viszont - az alatt a tíz év alatt, amíg a legtöbb adót fizetők sorában található - az első tíz között szerepelt. Bár megmaradt a vagyont megalapozó bor-nagykereskedésnél, a későbbiek folyamán kereskedésének súlypontja a szesz- és ecetkereskedelem felé tolódott el, majd ecetgyárat alapított, amely az 1880-as években a Miskolcon működő három cég közül a legnagyobbra fejlődött, sőt országosan is a nagyobbak közé tartozott 18 ezer hl-es éves termelésével. 94 Pollák Móric fia, Lajos, apjának szeszkereskedését nagykereskedelmi szintre fejlesztette. Tőkéjének egy részét bankrészvényekbe, más részét házingatlanokba fektette, amelyek közül a legértékesebb öt ház a Kazinczy és három a Batthyány utcában volt - a borpincéken 92 Borsod, 1886. december 2. » SZENDREI J. 1911. IV. köt. 789-791. p. 94 A Kereskedelmi és Iparkamara jelentése, 1893. 116. p.