Miskolc története IV/2. 1848-1918-ig (Miskolc, 2003)

KULTÚRA ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET

elárul, hogy évtizedeken át alapműként olvasták, hiánypótló regionális irodalomtörténeti kézikönyvnek tekintették. Kováts Dániel még 1991-ben, a könyv megjelenése után fél évszázaddal is úgy látja, hogv Csorba Zoltán munkája: „a helyi irodalmi hagyományoknak máig is legalaposabb ismertetése [...] nincs Miskolc, vagy Borsod megye múltjával foglalkozó szerző, aki Csorba Zoltán könyvét nélkülözni tudná".

347 Csorba Zoltánnak persze szembesülnie kellett az irodalomalapító kísérletek szükségszerű ellentmondásosságával: egyfelől - a szakmai hitelességre törekedve - meg kellett kérdőjeleznie egy autochton miskolci-borsodi irodalomtörténet létjogosultságát; másfelől - a helyi nézőpont igazolása érdekében - fenn kellett tartania a lokális irodalmiság (viszonylagos) autonómiájának a lehetőségét. Ez a beágyazódást és az elkülönülést egyaránt hangsúlyozó (kettős) normarendszer - kiegészülve a nyíltan vállalt, ám az „az irodalmi pietizmus túlzásaitól" elhatárolt személyes elkötelezettséggel, azaz a „tárgyközelséggel"

348 - nagyon rokonszenvessé teszi, ugyanakkor viszont meglehetősen bizonytalan pozícióba, a tudós regionalizmus és az öntudatos provincializmus határmezsgyéjére kényszeríti a helyi irodalom történetének elbeszélőjét. A tudós-narrátor szembetűnő igyekezettel próbálja például kimutatni, hogy az általa borsodiként aposztrofált literátorok meghatározó, sőt olykor domináns szerepet töltöttek be a magyar irodalom történetének fontos korszakaiban. Feltehetően ez az apologetikus szándék emeli a „Balassi után Csokonaiig" terjedő időszak „legkiválóbb", sőt „legigazabb" poétájává a miskolci születésű Dayka Gábort, „a századvég egyik legnagyobb költőjévé" a „Borsod szülötte és halottja"-ként tisztelt Lévay Józsefet.

349 E koncepció szerint a XIX. század második fele és a századforduló egyébként is valamiféle borsodi hegemónia jegyében alakul: „Ha a politikai vezetésben kevesebb is a szerepe borsodi magyarságnak a század végén, annál jelentékenyebb az irodalomban. Kazinczy Gábor, a bánfalvai remete innen irányítja csendesen az irodalom életét Toldy Ferenccel együtt. 1867-től 1892-ig a miskolci Vadnay Károly szerkeszti egyetlen szépirodalmi lapunkat, a Fővárosi Lapokat [...] A magasabb irodalom vezető lapja, a Budapesti Szemle a borsodi Lévaynak és barátainak hatása alatt él, s a nagy irányváltozás, az irodalom századvégi forradalma is borsodi névhez fűződik: Kiss Józse347 KOVÁTS D. 1991. 34í! CSORBA Z. 1994.12. p. CSORBA Z. 1994. 42,104. p.