Miskolc története IV/2. 1848-1918-ig (Miskolc, 2003)
KULTÚRA ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET
intendensi munka lekötötte, hiszen a Tiszai Evangélikus Egyházkerület magában foglalta a Felvidék egész keleti részét, a segédlelkészek feladata volt ez a szolgálat. E tekintetben a legismertebbek voltak Dobovay Béla és Csók György, de 1894-től itt szolgált dr. Dómján Elek is. Az egyházlátogatása a vezető állású egyháztagok istentisztelettől való távolmaradását kifogásolták. A gimnázium megszüntetésével a vallástanári állás is megszűnt. Úgy oldotta meg az egyház ezt a kérdést, hogy Hronyecz Józsefet a szuperintendensi hivatal vezetőjévé nevezte ki. Egyben feladata volt a fiú- és leányiskola III—IV. osztályainak vallástanítása, a város más iskoláiban lévő evangélikus gyermekek hitoktatása. Erre a gyermekeket összegyűjtötték, rendszerint az iskolában, vagy a parókián. Az I. és II. osztályos gyermekek hitoktatása a tanítók kötelessége volt. 72 Az evangélikus algimnázium megszűnéséről is szót kell ejtenünk. Erre vonatkozóan hivatkoznunk kell az 1883-ban kiadott XXX. tc.-re, mely rendelkezett a középfokú oktatásról, annak tárgyi és személyi feltételeiről. Trefort Ágoston nevéhez fűződik a nyolcosztályos gimnáziumok és reáliskolák egységes tanterve és rendtartása. Ez a tanárok képesítését is meghatározta, de nagy gondot fordított az iskolák épületeire, felszerelésére. Az iskolákat meglátogatta, a hiányosságokat felmérte. így történt, hogy 1886. április havában a miskolci egyházat Czékus István püspök útján megintette, mert nemcsak pedagógiai, didaktikai hiányosságokat tapasztaltak megbízottai, hanem az iskola épületének elégtelenségét állapították meg, holott a hivatkozott törvény 32. §-ban ezekről intézkedett. De kifogásolta a megfelelő tanári ellátottság hiányosságát, megállapítva, hogy mindössze négy tanár látja el az oktató-nevelő munkát, ebből egyik maga az igazgató. A vallásoktatást is az egyik tanár látja el. Kijelentette, hogy ilyen formában és feltételekkel az iskola nem tartható fenn. 73 Az egyháztanács a kifogások megszüntetése mellett foglalt állást, hivatkozva arra, hogy a többi miskolci középiskola túlzsúfolt, ebbe az iskolába pedig 90 tanuló jár, tehát nem felesleges az intézmény. Arra is hivatkozott, hogy kilátásban van egy peres ügy megnyerése, melynek kapcsán az egyház nagyobb pénzhez jut, amiből megszervezheti az ötödik tanári állást, javíthat a tárgyi feltételeken. A miniszter kétévi haladékot adott, de amikor a két év letelt, az egyház reményei pedig nem valósultak meg, maga az egyházközség mondta ki a gimnázium meg72 DUSZIK L. 1929.194-197. p. 73 SZEBIK I.-VÁRHEGYI M. 1983.177-179. p.