Miskolc története IV/2. 1848-1918-ig (Miskolc, 2003)

NÉPESSÉG ÉS TÁRSADALOM

és háztulajdon birtokában. Földbirtokot az Abaúj-Torna megyei Homrogdon, Alsó-vadászon és Tardonán vásárolt 1914 után azon felül, amit apjától örökölt. Az így 844 kat. holdra nőtt birtok mellett Miskolc központi részén, a Városház téren, annak folytatásában, a Hunyadi utcában és az apjáról elnevezett Lichtenstein utcában három háza, az Avason pedig borpincéje volt. Felesége nevén ezen kívül még hat városi ingatlan szerepelt. 1940-ig, 31 éven át volt virilis tagja a városi törvényhatósági bizottságnak, közben 1916-ban elnyerte az udvari tanácsos címet. 1920-ban városi kormánybiztos, majd három alkalommal (1920-1922; 1932-1935; 1938 decemberétől 1943-ig) kapott városi főispáni kinevezést. A részvénytársasági vezetők, származásukat tekintve két nagyobb csoportba sorolhatók. Közös jellemzőjük, hogy a szabadversenyes kapitalizmus idejére tőkeképessé váló kereskedő réteg nevelte ki őket. Az első típust a regálebérlettel kezdő, majd kereskedőként tőkét felhalmozó zsidó polgárok jelentették, akik vagyonukat főleg saját kereskedőtársaságukba és házbirtokokba, kisebb mértékben földbirtokba fektették, majd hozzá megszerezték a nemesi címet. Arra törekedtek, hogy fiaik, akik címük örökösei is voltak, neves cégeknél kerüljenek gyakornokként hivatali állásokba. E vállalkozói típus családjától elég indíttatást kapott ahhoz, hogy már gyermekkorában lásson valamennyit az üzleti életből, amihez a szaktudást kiváló kereskedelmi iskolában szerezte meg. Akik az indulásnál szerencsések voltak, külföldi tanulmányutakon is szélesíthették látókörüket, majd vagy családi keretek között, vagy idegen, de jónevű vállalkozások alkalmazottaiként szereztek gyakorlatot. Később vezetői funkciójuk további kapcsolatok egész sorozatát eredményezte, mert a vállalkozások érdekkörének kiterjedésével bekerültek más vállalatok igazgató tanácsaiba, amivel vagy a saját, vagy az általuk képviselt rt. tulajdonosi jogai jutottak kifejezésre. A termelő szférán túl a nem sok kötelezettséggel járó, de illő, kulturális célú társaságok, mint a Színház, Erzsébet fürdő, Vízgyógyintézet vezetőségében is képviseltették magukat, de azok szellemi arculatára, tartalmi tevékenységére nem sok befolyást gyakoroltak. Annál nagyobb a hatásuk a szakmai jellegű egyesületekben, társaságokban. Jellemző és általában a XX. század első évtizedére tolódott a nemesi cím megszerzése, amikorra gazdasági pozícióik is elérték azt a mértéket, amivel országosan jelentős körökben forogni lehetett. A kaszinói tagságot a zsidó származású vagyonosabb réteg többre becsülte, mint mások, az asszimiláció, a