Miskolc története IV/1. 1848-1918-ig (Miskolc, 2003)
A VÁROSPOLITIKA ÉS KÖZÉLET
zásnak gondoskodnia kellett arról, hogy az ítéletek meghozatalánál az alispán elnöklete alatt legalább négy „törvénytudó és állandó" tag legyen jelen. A megyei törvényszék hatáskörét az ITSZ nem javasolta megváltoztatni. Az alispáni ítélőszék kompetenciáját (1840/15. tc.) sem kívánták a hagyományoktól eltérő módon átalakítani. Az ITSZ utalt arra, hogy e megyei főtisztviselők „folytonos elfoglaltságuk miatt" egyre nehezebben tudják bírói feladataikat teljesíteni, a törvényes rendezésig az úrbéri és a birtokháborítási ügyeket mégis el kell látniuk. A szolgabírói székek is régi hatáskörükben (1556/28., 1603/3., 1613/23. tc.) működtek tovább. Nem tagadható: a nemzeti fejlődéshez ragaszkodó, a történeti alapon létrejött intézményeket restauráló intézkedések hátráltatták a korszerű ítélkezést. Európa fejlettebb országaiban erre az időre már kialakultak az igazságszolgáltatás modern módszerei, intézményesültek az állampolgári szabadságjogokat garantáló, a hatékony, gyors ítélkezést biztosító eljárási és szervezeti elvek. Országunkban az 1861-es ITSZ-szel a bírósági szervezet terén visszalépés történt. Az 1861-ben megteremtett „igazságügyi kiegyezés" a polgári eljárásjog és az anyagi magánjog fejlesztése terén eredményesebb volt. Általában elmondható, hogy az 1867. évi kiegyezés után létrehozott bírósági rendszer állandóvá vált, a városi jogszolgáltatásban is megszűnt az időszaki igazságszolgáltatás. E szabály alól csupán a szolgabíró és békebíró ítélkezése, a korlátozott ügykörű választott bíróságok valamint - törvényszékek esetében - az ülésszakok idejére megalakított esküdtbíróságok képeztek kivételt. A bíróságok ezentúl helyhez kötöttek voltak; szabály szerint csak kijelölt székhelyükön és hivatali helyiségeikben gyakorolhatták az igazságszolgáltatást. A törvényszékek központjait törvény, a járásbíróságok székhelyét, területét és a törvényszékek határait az igazságügy-miniszter állapította meg. A bíróságok folyamatosan működtek, az általános törvényszünet ismeretlen volt. Az 1887/30. tc. 2. §-a törvény szünetet csak az ítélőtáblákra és a Kúriára tartotta fenn, sürgős ügyekben külön szüneti tanácsokat kellett tartani. A bíróságok állami jellege töretlenül érvényesült. Ez az elv - a törvényhozás által megszabott feltételek és korlátok között - kiterjedt azon szervekre is, amelyek átruházott hatáskörben jártak el. Megtörtént a bírósági rendszer egységesítése: az 1871/31-32. tc. megszüntetett minden addigi különleges hatáskörű elsőfokú bíróságot, városi és megyei törvényszéket, úrbéri ítélkező fórumot, bányabíróságot, főszolgabírói vegyesbíróságot, és ezáltal egységes rendszert hozott létre.