Miskolc története IV/1. 1848-1918-ig (Miskolc, 2003)

A VÁROS GAZDASÁGI ÉLETE

Zöldfa u.-Vörösmarthy u. és Szirma u. találkozásánál kialakult háromszögben az ún. Halas-piac. (Egyedi alkalmakhoz kötött elárusítóhelyek a temetők környékén feltűnő virágpiacok voltak. Közülük is legismertebb az Erzsébet téri halottak napi virágpiac volt, amely a második világháború után még kb. egy évtizedig működött.) Azokon a településeken, ahol jelentős számú kézműves dogozott, a termékeiket pedig a környék, a piackörzet lakossága meg tudta venni, a piac már a korábbi évszázadokban heti vásárrá alakult. Miskolcon így lett a keddi napokon állatvásár, péntekenként pedig árués iparcikk vásár, amelyeket egységesen kirakodó vásárnak neveztek. A XX. század első harmadában ezek felszámolására törekedve a magyarországi nagyvárosok többsége - közegészségügyi, piacfelügyeleti, árubiztonsági okokból is - „megszülte", vagy kikényszerítette az árucsarnokok építését. Szerencsésebb esetekben a vásárterek és az árucsarnokok közel kerültek egymáshoz. Miskolcon a Búza tér adott helyet az első árucsarnoknak 1885-ben. 1926-ban aztán felépült a második vásárcsarnok, de a kettő mellett továbbra is szükség volt külső és a piacot övező értékesítési, áruhelyekre is. Az évszázados hagyományok azonban mindmáig élnek, a keddi és pénteki piaci napok a legforgalmasabbak, őrzik az egykori heti piacok emlékét. Miskolc a XVIII-XIX. század eleje között öt országos vásártartási jogot kapott. Utolsót I. Ferenc királytól 1801-ben, ez volt a Karácsony havi, Lázár napi vásár. (A korábbiak a május havi, Orbán-napi, az október havi, Lukács-napi, a február havi, Szent Julianna-napi, valamint az augusztus havi, Sámuel-napi vásárok voltak.) A mindenkori vásároknak írásban dokumentált rendtartása volt. Ez meghatározta a vásár kezdő és befejező időpontját, az elővásárlás, a nagybani árusítás körülményeit. Számos vásári, később piacrendőri szabályzat pontosan megfogalmazta az árusok helyét, egymásmellettiségét. Az árusok, ha az elhelyezkedési rendet megsértették, súlyos büntetéssel, vagy kitiltással kellett, hogy számoljanak. A rend biztosítása a vásárbíró feladata volt, aki nemcsak a büntetéspénzek azonnali behajtását végezte, hanem a perlekedés kapcsán helyben ítélkezett is. Míg a piacoknak a XIX. század végéig a város utcái adtak helyet, addig a havi és országos vásároknak a XVIII. századtól Miskolc keleti határa és a Sajó folyamatosan feltöltött egykori ártere, a későbbi Zsolcai városkapu közötti tér biztosított minden igényt kielégítő alapterületet. A Zsolcai-kapui vásártér a gabona és a kirakott termékek adásvételének színtere volt, még a Szentpéteri-kapui „nagy" vá-