Miskolc története IV/1. 1848-1918-ig (Miskolc, 2003)

A VÁROS GAZDASÁGI ÉLETE

kalmanként működő korcsmákat (4) és a vendéglősöket (5), akik már nem a városszéli csárdák fogadásai, hanem a városi vendégfogadók, „szállodák" mindenesei. Az összeírás különbséget tesz az egyéni és társas kereskedők között is. (Előbbiek száma 24, utóbbiaké 2.) Mivel a cégnyilvántartás az 1880-as évekkel kezdődik, e fogalmak használata itt még valószínű az egykori görög vagy zsidó kompániákra, társasá­gokra utalhat, azok utóéletét jelentik. Ugyanúgy megkülönböztetik a nagy (3) és kiskereskedőt (10), amelyeknek a tartalma éppúgy nem tiszta, mint a boltosé, kisboltosé és a kiskereskedőé (14), s mellettük még működnek szatócsok is. A terménykereskedők között számon tartják a liszt, a búza, a főzelék (zöldség) kereskedőt, a bőrkereskedők száma 5. Ha a tőzsér a lókereskedőre vonatkozik, akkor értelmezhető a marha kereskedők külön feljegyzése. Elkülönítik a vaskereskedőt a bolti vasárustól, utóbbi a „boltos vas-áros", de ugyanígy van ez a ru­ha kereskedővel, a divat árussal és a kendő kereskedővel is. A kendő árus megjelölés viszont a vásári árusra, árulásra utalhat. A feljegyzé­sek szerint 1835-től „működik" a város egyetlen könyvkereskedése, s az iparos mesterektől függetlenül van már 2 bútor árus bolt is Mis­kolcon. A kereskedők között vették számba a „szállítmányos" vállal­kozókat, akik valószínű a vasút megnyitása után jelenhettek meg a helyi, vagy a közeli áruszállításban. A „pénz tőzsérek" még kereske­dőknek számítanak, valószínű a város első pénzintézetének, a Miskolczi Takarékpénztárnak lehettek az alkalmazottai. Ez minden­képpen valószerűbb, mint a vásári pénzügynök, uzsorás vagy pénz­kölcsönző „hivatalos" számbavétele. A XIX. század közepének kereskedelmét, kereskedőit ha összeha­sonlítjuk a fél évszázaddal korábbi állapottal, akkor kevesebb számú, de vagyonosabb és nagyobb áruválasztékkal rendelkező üzleteket dokumentálhatunk. A görögök kereskedelmi privilégiumának meg­szűnése differenciáltabbá tette a kereskedelmet, ugyanolyan szako­sodás figyelhető meg, mint a céhes kézműves mestereknél. Ugyan­akkor az is természetes, hogy a Kereskedelmi és Iparkamara szerve­zetének kialakulásával a jövedelem megadóztatása miatt a korábbi­aktól eltérően a nem görög és nem zsidó kereskedőkről is részlete­sebb kimutatások, összeírások készülnek. 1862-1864 között, amikor 35 féle kereskedelmi területet írtak össze, 47 féle iparos szakma kép­viselői dolgoztak a városban. A céhes mesterek között a magyar és német szabó, a férfi és női szabó éppúgy elkülönül, mint a lábbeli ké­szítőknél a csizmadia, a suszter és a cipész. A helyi mesterek vásáro-

Next

/
Oldalképek
Tartalom