Miskolc története IV/1. 1848-1918-ig (Miskolc, 2003)

A VÁROS GAZDASÁGI ÉLETE

A diósgyőri papírgyár munkáslétszáma Év Férfi Nő Összesen 1880 365 41 1891 37542 1896 45543 1900 31544 1910 32 22 54545 1920 38546 Az új tulajdonosok 1846-ban a harmadik Iparműkiállításon termé­keikkel nagy ezüstérmet kaptak. Abban az évben már 24 féle papírt állítottak elő Diósgyőrben. Készítettek a hivatalokban, üzleti levele­zéseknél használt koncept vagyis fogalmazópapírból kis- és nagyala­kú, közönséges méretű és régészt fajtát, a kancelláriai vagyis irodai papírból fehér és kékes színben gyártották ugyanezt a nagyság- és fajta szerinti kínálatot. Ezen kívül előállítottak csomagolópapírt, regál papírt és háromféle könyvkötőlemezt. 547 1850 körül az üzem alaptőkéje 120 000 vfrt., forgótőkéje 60-70 000 vfrt. Az egész üzemet egy gyárvezető irányítja, aki mint Fényes Elek írja: „70-80 egyént foglalkoztat... ideszámolva azonban a külső mun­kásokat, mint fuvaros, rongyszedő stb". A munkások főként diósgyő­riek, de vannak a szomszédos településekről és leginkább magyarok. „Téli időben rendesen megszaporodnak, nyárban pedig felette meg­fogynak." Ez a jelenség a XX. századi bányavállalatokra is jellemző, hívjuk ezt ma kétlaki életformának is. Kiderül, hogy az üzemben se­gédmunkára alkalmazták őket télen, nyáron viszont ugyanezek a me­zőgazdasági dologidőben vállaltak munkát. Diósgyőrött az időben 10 000 rizsma (60 tonna) merített finom és közönséges írópapírt merí­tettek. A termékeket az üzem Pesten, Miskolcon és Kassán felállított lerakatokon keresztül értékesítette. A legtöbb megrendelést Pestről kapták, főként, hogy az 1846-os Iparműkiállításon nemcsak ezüst ér­dempénzt kaptak, hanem a papír féleségeiket megismertették. 548 541 FUTÓ M. 1944. 446. p. 542 BERÁNNÉ NEMES É.-ROMÁN J. 1975,113. p. 543 BOGDÁN 1.1963. 349. p. 544 1900. évi népszámlálás adata. 545 1910. évi népszámlálás adata. 546 1920. évi népszámlálás adata. 547 MARES V. 1982. 49. p. 548 FÉNYES E. 1851.1.262. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom