Miskolc története IV/1. 1848-1918-ig (Miskolc, 2003)

A VÁROS GAZDASÁGI ÉLETE

1918-ban pedig 2,5 millió korona a bank alaptőkéje. Az Agrárbank részt vert a Tarcal székhelyű (Zemplén megye) Malomipari és Mező­gazdasági Rt. alapításában. 39 Ugyancsak 1911-ben létesült Miskolcon - ötven éves időtartamra ­egy Földműves Bank is, amely foglalkozott többek között mezőgaz­dasági gépek, árucikkek és eszközök értékesítésével. Részt vett ezen kívül a Miskolci Műbútor és Épületasztalos Gyár alapításában. Rész­vénytőkéje az eredeti 300 ezer K-ról 1918-ig 500 ezer koronára emel­kedett. Hasonló mértékben növekedett a Miskolci Kereskedelmi és Gaz­dasági Bank által ugyancsak 1911-ben alapított Felső-Magyarországi Parcellázó és Ingatlanbank alaptőkéje 300 ezer koronáról 1917-ig 500 koronára. 40 Hasonló alaptőkével alakult 1911. július 30-án a Miskolci Kereske­dő Leszámítoló Bankja, melynek részvénytőkéje először ugyancsak 500 ezer, majd 1918-ban 800 ezer koronára növekedett. A miskolci Hitelintézettel érdekközösségben vezérügynöksége volt a Pátria Al­talános Biztosító Rt-nek. A Diósgyőri Takarékpénztárral való egye­sülés után beolvadt a Putnoki Takarékpénztárból cégnév változtatás­sal átalakult Felső-Magyarországi Takarékpénztár és Leszámítoló Bankba, amely később székhelyét is Miskolcra helyezte át. 41 Csupán 200 ezer korona alaptőkével, 2000 db 100 korona névérté­kű részvény befizetésével az alapítók szándéka szerint 50 éves idő­tartamra jött létre az alapszabályok 1911. február 2-án történt elfoga­dásával a Miskolci Általános Takarékpénztár, amely azonban már 1914 után felszámolás alá került. 42 Végezetül megemlíthető még a felsorolt intézeteknél fiatalabb, 1916-ban létesült Miskolci Bank, korábbi cégnevén: Miskolci Bank és Zálogkölcsön Rt., melynek alaptőkéjét 1918-ig 500 ezer koronára emelték. 43 Az 1910-es években szövetkezeti formában működő pénzintézetek közül a legrégibb az 1895-ben alapított Miskolci Kölcsönös Önsegé­lyező Hitelszövetkezet, melynek fióktelepe volt az Abaúj megyei Szikszón és a Zemplén megyei Tokajban is. 39 Galánthay Nagy-féle Compass kötetei és B.-A.-Z. m. Lt. Vll/d. Okmánytár 258. w B.-A.-Z. m. Lt. VII/d. Okmánytár 254. 41 B.-A.-Z. m. Lt. VII/d. Okmánytár 239. 42 Galánthay Nagy-féle Compass 1918/19. 43 Mihók- és Galánthay Nagy-féle Compass kötetei és B.-A.-Z. m. Lt. VII/d. Okmánytár 174., 222. és 243.

Next

/
Oldalképek
Tartalom