Miskolc története IV/1. 1848-1918-ig (Miskolc, 2003)
A VÁROSPOLITIKA ÉS KÖZÉLET
A XIX. század talán legsúlyosabb betegsége az ázsiai eredetű kolera volt. A század folyamán többször is pusztított Magyarországon, 234 s utolsó nagy rohamára éppen 1873-ban került sor. Hivatalos adatok szerint 189 000 ember pusztult el, 235 de ez a megállapítás erősen valóságon aluli. Thirring Lajos mintegy negyedmillióra becsüli az áldozatok számát. 236 Magyarországra a járvány két hullámban érkezett, az első megbetegedést 1872 szeptemberében regisztrálták. Az első hullám február végére elcsendesedett, és júniusra érte el az országot a járvány második hulláma, amely három hónap alatt a magyarországi kolerajárványok történetében legnagyobb veszteséget okozta. A Belügyminisztérium az első aggasztó külföldi hírre azonnal reagált. Lossonczy Farkas Károly polgármester az 1872. augusztus 29-i tanácsülésen olvasta fel a Tóth Vilmos belügyminiszter rendeletét, mely hírül adja, hogy Oroszország több vidékein dühöng a kolera, és a szükséges elővigyázati rendszabályok foganatosítását rendeli el. A következő rendelet pedig előírja olyan népszerű oktatás szerkesztését, amely a lakosságnak a járvány alatti magatartása iránt kellő felvilágosítást nyújt. „Ha ez a lakosság részéről a megkívánló támogatásra talál, bizton remélhető, hogy a cholerajárványnak kártékony hatása lehetőleg korlátolva marad, sőt a legcsekélyebb mérvre szorítható, s így számos emberélet megmentése sikerülhet." 237 Sok gyógymód létezett, de ezek általában csak tüneti kezeléseknek minősültek: „specifikus gyógyszer nem létezvén, a beteg egyénisége valamint a szokások szerint" 238 történt a gyógyeljárás. A túlélés attól függött, mennyire volt ellenálló a szervezet, ezért a legtöbb áldozat a gyerekek és idősek köréből került ki. 1873-ban Miskolcon nemcsak a kolera miatt nőtt jelentősen a halottak száma. 239 Az év folyamán 2132 haláleset volt s közülük „mindössze" 379 halt meg a kolera miatt. 777 fő más fertőző betegségben hunyt el. Megerősíti ezt, a városi főorvos jelentése is. 240 „...egy s ugyanazon évben nem kevesebb mint 4 járványkór látogatta meg városunkat, s ezt oly gyors egymásutániságban, hogy g^a^ran az 234 Hazánkat először 1831-ben érte el a járvány Oroszországon keresztül, majd í-49-ben, 1854-55-ben és 1866-67-ben történtek tömeges megbetegedések. 235 KELETI K. 1875. 53. p. 236 THIRPJNG L. 1963. 235. p. 237 Borsod, 1872. 37. sz. 238 GRÓSZ. L. 1874. 46. p. 239 A miskolci kolerajárvány részletes krónikája: HOLOPCEV P. 1997. 240 Borsod, 1873.11. sz.