Miskolc története III/2. 1702-1847-ig (Miskolc, 2000)

MŰVELTSÉG ÉS MŰVELŐDÉS

né 243 és Czekei Katona István azonban már bizonyára a kérő szóra hallgattak végrendeletük megfogalmazásánál. Az evangélikus egyház hívei hozzájárulásával - Luby Éva 1775. évi, a nemes ifjaknak tett adományától kezdődően - külön ösztöndíj alapot működtetett, de a gimnázium részére és a tápintézet költ­ségeihez is külön pénzalapokat hoztak létre. 244 1847 elején tőkében 33 485 forint, beruházásra pedig 8497 forint állt rendelkezésükre. A görög kereskedők gyermekeinek ortodox temploma és iskolája, vagy hozzá hasonlóan később a zsidó iskola is a hívek kezdeménye­zései nyomán szerveződött. Az ortodox templom építésének terveit már 1785. augusztus li­en bemutatták az egyházközségnek, amelynek tagjai aláírásukkal hitelesítették az elképzelés megvalósulását. 245 A miskolci „Szent Na­um ortodox egyházközség" már 1726-tól anyakönyvezte híveit a vá­rosban, de a keresztelést az egri Szent Miklós-templomban végeztet­ték (az először 1760. dec. 18-án), s az első miskolci ortodox házassá­got csak 1763-ban kötötték meg a Szent Naum-kápolnában. 246 Az új templom megépítéséhez szükséges adományokat gyűjtöttek 247 (1786-ban pl. Bécsből érkezett Peszkár Anasztázon keresztül 500 fo­rint Demeter Miklóstól), de 1788-ban felhasználták az iskolaalapít­vány pénzét, sőt 1791-ben a „Szent Háromság templom Egyház­községe" nevében 10 év alatt visszafizetendő kölcsönt is felvettek, hogy az építkezést be tudják fejezni. Mivel 1795-ben elhatározták, hogy a templom melletti kertben temetkeznek, s 1796-tól adatok is maradtak fenn a temetkezésről, az épületet 1795 után már használ­hatták. Az épület belsejét természetesen folyamatosan szépítették. 1804-ben pl. 65 személy adott 12 601 forintot a templomi ikonosztáz festéséhez. 248 Az iskola megépítéséhez is a XVIII. század végétől gyarapodtak a felajánlások. 1786 és 1806 között 86 személy adott 243 SRK. RB. I. 4/5. 244 OEL. TEL. Alapítványok, 937. cs. 245 A miskolci macedo-vlach kompánia annalesei I. 1780-96. 246 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 501/b. XI. I. 67. 247 A miskolci macedo-vlach kompánia annalesei I. 1780-96. Az alapítvány pénzével kapcsolatban úgy döntöttek, hogy azt később visszateszik. A felvett kölcsön nagysá­gáról nincs adat. 248 B.-A.-Z. m. Lt. LV. 501/b. XI. 1. 67.

Next

/
Oldalképek
Tartalom