Miskolc története III/2. 1702-1847-ig (Miskolc, 2000)
EGYHÁZI, VALLÁSI ÉLET
persze főleg jövedelmét két új plébánia között, sem a kamara nem akarta az új plébániák fenntartási költségeit viselni. 169 A hívek 1811. január 11-én újra kérelmet terjesztettek az uralkodó elé. Kérelmükre és b. Fischer Iván egri érsek közbenjárására az uralkodó elrendelte, hogy a kamara dolgoztasson ki terveket arra, hogyan és milyen fenntartási költségekkel lehetne új templomot és paplakot építeni a város ezen részén. Az uralkodói rendelet előírta, hogy elsősorban és főleg az iskolát kell megépíteni. 1811. május 16án ült össze az a bizottság, amelynek tagja volt a helytartótanács, a kamara és az egri egyházmegye küldötte. A bizottság munkájában részt vett Wurum József egri kanonok irodaigazgató, az ügy előadója is. A bizottság kidolgozta a templom és a plébánia felállításának tervezetét, de az új lelkészség javadalamazásának kérdése függőben maradt. A bizottság felterjesztésére a helytartótanács 1811. október 29-én kelt leiratában tudósítja az egri érseket, hogy a király elrendelte az új plébánia felállítását és iskola építését, s egyúttal a lelkészség javadalmazását is megnyugtatóan rendezte. A helytartótanács utasította a kamarát a tervek és a vázlatok elkészíttetésére. 170 Egy 1813. január 17-én kelt jelentésből értesülünk arról, hogy az új templomot 1600 hívőre tervezték, s az építkezés kiadásaira a kamara 59 305 forint és 12 és fél krajcárt biztosított. Az iskola tervezett költsége pedig 5 014 forint és 51 és fél krajcárt tett ki. 171 Addig is, amig az új iskola felépült, már 1812. június 7-én ideiglenesen a sváb házak egyikében elkezdődött a tanítás a felső-miskolci elemi népiskolában 172 18 tanulóval. 173 A tanítót pünkösd harmadik napján iktatta be hivatalába a miskolci plébános. 174 Az 1811-es engedély alapján időközben az új iskola a kamara mint kegyúr jóvoltából 6014 forint és 51 és fél krajcár költségen fel is épült. 1816. november 17-én ünnepélyesen megáldották, és átad169 LESKÓ J. 1928. 50-51. p. 170 LESKÓ J. 1928. 52. p. 171 LESKÓ J. 1928. 52. p. 172 SOÓS I. 1985. 137. p. Halmay-Leszih az iskola átadását 1816-ra datálja. LEVELES E. 1929. 111. p. Dobrossy István az iskola felavatását szintén 1816-ra teszi. DOBROSSY I. 1997. 206. p. 173 LESKÓ J. 1928. 52. p. 174 RÉTAY K. (szerk.) 1928. 94. p.