Miskolc története III/2. 1702-1847-ig (Miskolc, 2000)

EGYHÁZI, VALLÁSI ÉLET

hívőt számláló egyházközségük ... kénytelen lesz elhagyni a fenn­tartás elégtelenségéből fakadó romlás ódiumával 144 Bacsinszky András munkácsi görög katolikus püspök 1777. szep­tember 23-án újabb feliratot intézett a Helytartótanácshoz, melyben újra kérte a mindszenti templomot görög katolikus hívei számára/ 45 s ebben megemlítette, hogy a katolikusoknak Miskolcon van egy másik, a minoriták kezén lévő templomuk is, amelyik elégséges a római katolikus hívek ellátására. 146 Felvetette ugyanekkor azt is, hogy a római katolikusok részére lehetne Miskolcon máshol még egy templomot építeni a mindszenti kiváltására, s hivatkozott to­vábbá a miskolci görögkeletiek éppen akkor 147 Pásztélyi görög katolikus archidiákonus 1777. december 18-án több beadványt küldött a mindszenti templom ügyében kiküldött megyei bizottsághoz. Mindegyikben azzal érvelt, hogy nekik szük­ségük van a mindszenti templomra, azt kevés változtatással tudnák használni, s az, hogy az ungvári jezsuita templom felszerelését ki­dobálták, rágalom. A templom görög rítusúvá való átalakításáról; s a római katolikus híveknek új templom építéséről a következőkép­pen fejtette ki a véleményét: „... behatóbban megnéztem a kérdéses mindszenti egyházat ... és úgy látom, a mi rítusunk számára min­denképp könnyen elfogadható lenne, mivel ... biztosítani tudnám, hogy csak az orgonát kéne elszállíttatni: a főoltár, már ikonosztázzal kiegészítve a szentély közepére vihető ... amivel szentélyt a hajótól, vagy az egyház többi részétől el lehetne választani ... a többiek, ne­hogy akár egy helyen vagy akár a legkisebb szerszámmal is bántva legyenek, maradhatnak ... a római katolikus uraknak új parokiális 144 BÓNISNÉ VALLON E. 1969. H. köt. 261-262. p. Magyar fordításban BARSI J. 1992. 39-41. pp. Forrás: MOL. C 38. No 26. f. 225-234. 145 BÓNISNÉ VALLON E. 1969. II. köt. 262. p. Magyar fordításban BARSI J. 1992. 39­41. pp. Forrás: MOL. C 38. No 26. f. 197. 146 BÓNISNÉ VALLON E. 1969. II. köt. 266. p. Magyar fordításban BARSI J. 1992. 47. p. Forrás: MOL. C 38. No 26. f. 197. 147 BÓNISNÉ VALLON E. 1969. II. köt. 267. p. Magyar fordításban BARSI J. 1992. 47­48. pp. Forrás: MOL. C 38. No 26. f. 188-189., 203. és 197.

Next

/
Oldalképek
Tartalom