Miskolc története III/2. 1702-1847-ig (Miskolc, 2000)

EGYHÁZI, VALLÁSI ÉLET

szenti templom és maga a falu is egészen korai időtől, már 1507-től datálhatóan, a tapolcai apátság javadalmát képezte, 124 s noha a java­dalom 1711-ig a bencés rend kezelésében volt, a mindszenti kápolna 1711-re Miskolc parokiális egyházává vált. 125 Hogy a tapolcai apát­ság mindszenti lelkészségének papja egyúttal miskolci plébános is volt, bizonyítja II. Rákóczi Ferenc fejedelem 1703. június 11-én az egri táborban kelt rendelete, miszerint a miskolci plébános benefici­umának kétharmadát át kellett engedje a gyöngyösi jezsuita iskola részére. 1706-ban Petrik András 126 egri kanonok mint tapolcai apát újjá­építtette a mindszenti kápolnát s részben itt használta fel a teljesen rommá lett Boldogasszony-templom köveit. 127 Jó anyaggal fedette be, s rakatott mellé egy huszártornyot két haranggal. Felépíttette a majorsági udvarban a kétszintes apátsági rezidenciát is. 128 A kápol­na felszerelése ekkor a következő volt: (egy) aranyozott ezüst ke­hely, casula, stóla, bíbor manipulus, 1 selyem casula ünnepekre, egy alba, és 1 ezüst kehely paténával. 129 Majd három évtizeden át, a mi­norita templom felépítésnek idejéig, csak ez a kápolna volt az egyet­len katolikus misézőhely [Miskolcon]. 130 Az 1720-as évekre romossá váló mindszenti kápolnát gr. Althann Mihály Frigyes tapolcai apát lebontatta, majd 1728-ban új, jóval na­gyobb templom építésébe kezdett, amely 1743-ban lett kész. 131 A ba­rokk stílusban épült templom védőszentje Szent Péter és Pál aposto­lok lettek. 132 1734-ben a Mindszent utca nagyobb része leégett, mely­ben elpusztult a paplak és templom tetőzete is. A templom építése ekkor félbeszakadt, s majd csak Máriássy Sándor apát fejezte be 124 Vö. HORVÁTH Z. 1997. 220. p. 125 NEMES J. 1864. 355. p. 126 1695-től 1716-ig szolgált Mindszenten [apátként és jószágigazgatóként]. 127 A romtemplom itt fel nem használt köveiből erősítették meg a Pece patak rézsűjét a minorita templom építésekor. 128 Szendrei plébánia építéséről ír. Vö. SZENDREI J. 1904. 363. p. 129 DOBROSSY I.-KÁRPÁTI L. 1993. 401. p. 130 HORVÁTH Z. 1997/a. 9. p. Forrás: FLE. AV. 2066. szám. 131 DOBROSSY I.-KÁRPÁTI L. 1993. 399. p. 132 Nemes József Szent Péter és Pál titulus mellett megemlíti Mindenszenteket is. Vö. NEMES J. 1864. 363. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom