Miskolc története III/2. 1702-1847-ig (Miskolc, 2000)

VÁROSI TÁRSADALOM

már eleve egy reprezentatív tablóképet nyújtanak a miskolci társadalomról. Ugyanakkor töredékességében nevezhető meg egy további hiányosság, miszerint a városban lakó és valamilyen tevékenységet űző, de a hivatalos dokumentumokból kimaradó, jelentős számú rétegről nem lehet tudomásunk. Ezen pontatlanságok ellenére, az adóösszeírásokkal mégis foglalkoznunk kell. Az elsőként kiválasztott, 1711. évi forrásunk hasznosítható adatai történeti rekonstrukciónknak nyilvánvalóan egyelőre csak a regisztrációs szintjét jelentik. A későbbi cáfolat vagy éppen megerősítés céljából elemeztük ezeket a dokumentumokat. Kisebb és nagyobb kategóriák szerint rendeztük az adatokat, hogy így jobban láthassuk a miskolci gazdasági-társadalmi hierarchiát, amelyhez képest a későbbiekben valamelyest majd jelezni tudjuk a változások irányát. Az 1. sz. melléklet alapján látható, hogy leginkább a szőlőművelés jelentett a városi társadalom több, mint kétharmada számára valamilyen mértékű megélhetési forrást. A többi esetben feltűnő az, hogy a felsorolt adótárgyak milyen szűk körben csoportosultak, hiszen a 28%-os arány volt a legmagasabb érték. Ha az állattartást és a növénytermesztést különválasztjuk és először megvizsgáljuk a jelentősebb állatfajták esetében a legtöbbet birtoklókat, akkor a következő sorrendet állíthatjuk fel: Seres György, Antalfi György, Menyhért Miklós, Menyhért Gergely, Otrokócsi János, Sori István, Menyhért György, Gébri György, Nyéki Faragó János, „Ferkó harmadmagával", Nemes István, Kádas Máté, Festő Márton, Körei István, Bartus György, Gaso István, Parasznyai Kovács Mihály, Faragó János, Teski István. Természetesen szinte kizárólag nemesek alkották az élcsoportot. Például a 24 harmadfű üszőt és tulkot tartó gazdák sorában csupán hat nem nemes személyt jelöltek. Viszont a juh- és kecsketartók (7 fő) között csupán egy nemes volt. A növénytermesztők esetében nagyrészt hasonló képet látunk, ismételt nemesi többséggel. Mintegy illusztratív példaként külön is kiemelhető az, hogy a szőlőterülettel, pontosabban borral rendelkező első 100 fő között a nagyságrend szerint csupán 20 nem nemes nevét rögzítették. Ugyanakkor egy másik, sajátos összefüggésre is rávilágíthatunk, miszerint szintén az első száz fős tömbhöz tartozott 18 kézműves, akik közül többen nemesek voltak. Ez is jelzi az ipari és a mezőgazdasági tevékenység ekkori munkaszervezeti, háztartási