Miskolc története III/2. 1702-1847-ig (Miskolc, 2000)
MŰVELTSÉG ÉS MŰVELŐDÉS
ügyésze) játszotta a meghatározó szerepet. 281 (A század elején, 13 évvel ezelőtt valamennyien támogatói voltak a kolozsvári színészek befogadásának.) A városban az 1815-ben alakult színibizottság már a következő évben megyei tagokkal is kibővült. A megye egyik legnagyobb birtokosát, Szirmay Jánost (aki, mint Déryné visszaemlékezéséből láthattuk, néha nagyon közvetlen módját választotta a „patronálásnak") valamint Dessewffy Józsefet is megnyerték a magyar nyelvű színjátszás támogatójának. A színtársulat már 1816-ban rövid kassai vendégjátékra utazott. A város vezetése ekkor határozta el, hogy - a színészek megtartásának reményében - kezdeményezi egy kőszínház megépítését. Ennek érdekében célszerűnek tartották a pesti színház megépítésére összegyűjtött 1000 forint felhasználását, annak a hatvan forintnak igénybevételét, amely „dilettánsok előadásaiból ugyan azon célra befolyt", valamint a tiszai kerületekből a színházépítésre összegyűlt összegeket is. 282 1816 februárjában a megyegyűlésen elhangzott igazgatói javaslat hatására országos gyűjtést indítottak, s 1816 augusztusában már a tervrajzokat és a költségvetést is megismerték. Borsod vármegye ezt követően hozta hivatalosan a Helytartótanács tudomására, hogy „Hazai Nyelvünk boldogsága, gyarapítása és virágoztatása" érdekében a „vidék közepén fekvő népes mező városban, állandó játékszín" megnyitását kezdeményezik. 1817 januárjában a miskolci állandó színház felépítéséhez 500 forintot felajánló Dessewffy József a „nemzeti függetlenségek és szabadságok századjában... a nemzeti kiműveltetés", a nemzeti nyelv használatának fontosságával érvelt, amikor Kassa polgárait és Sáros megye közgyűlését is az ügy mellé kívánta állítani: „...látni fogják Nagyságtok, hogy mi kevés áldozat kívántatik arra, hogy egy állandó kis nemzeti theatrom gyökeret verjen a hazában, mely mintegy plánta iskolája légyen már feles számra gyűlt színjátszóink társaságának, a melynek eddig a hazában mintegy számkivettetve lenni és mint valamely csordaseregnek, szüntelen bujdosni, kóborlani és vándorolni kelletett. Az egyes emberek járás-kelés által művelődnek ki ugyan, de bár mely társaság kiműveltetése állandó helyet és 281 CSÁSZÁR E. és KEMÉNY L. 1915. 98. p. 282 ABAFI L. 1882. 258. p.