Miskolc története III/2. 1702-1847-ig (Miskolc, 2000)
MŰVELTSÉG ÉS MŰVELŐDÉS
Az eset érdekessége, hogy a dobáló fiatalok között volt az evangélikus iskolában tanuló két Szemere gyerek, a 13 éves Bertalan és a 16 éves László is. 229 Vallomásaikból kiderült, hogy vasárnap délután többekkel együtt Kádár Pálék udvarán játszottak, egymást hajigálták hamuval, majd a ház mellett a napon üldögéltek. Tomka Lászlót azért dobálták meg, hogy figyeljen fel rájuk, s csatlakozzék a társasághoz. Szemere László magára vállalta az első dobás felelősségét. A gyerekek vallomása végül is kizárta a szándékosságot, de a kikérdezés mégis kellemetlen volt, hiszen Kádár Pál apja a bocsi, Galambos Antal apja a rudabányai prédikátor volt, Boros Józsefé pedig tiszttartóságot viselt. 230 A majálisok szintén módot adtak a helytelen viselkedésre. 1826ban a májusi recreátió idején a grammatikai osztály tanára jelentette, hogy a három legjobb kántort az éneklés után Nagy Istvánné leitatta. A filozófiai-teológiai osztályból hatan külön szekéren mentek ki a tapolcai fürdőre, ahol ittak, cigánnyal mulattak és táncoltak, amivel az iskolai törvények több pontját is megsértették. Korponay József rektor arra is panaszkodott Zsóry László igazgatónak, hogy a részeg csabai és miskolci mesterlegények még ki is „gúnyolták a consistorium rendelését", őt magát pedig illetlen szavakkal illették. Hasonlóan kellemetlen eset lehetett, amikor a felsőzsolcai zsidó kocsmárostól a Garas esperes úr temetésére kiküldött kántor-diákok egy réklit és egy zsidó könyvet elloptak. A kocsmáros a diákok távozta után jelentette a lopást, de ekkor már összesen hat tételt sorolt fel, s hat forint hat krajcár kártérítést követelt. Arra is panaszkodott, hogy orosz szolgálóját úgy megrugdosták a fiúk, hogy az vesebántalmai miatt ágynak esett. A rektor a zsidó igazát jobban elfogadta. A dologból mégsem lett komoly ügy, hiszen a lopott tárgyak lajstromában olyan tárgyak szerepeltek, amiket semmi értelme nem lett volna a diákoknak ellopni: a ház ajtókulcsa, a nagy sótartó fiókjai, s egy öt itcés ecetes urag (?) ecettel együtt. Egy hálósipka és hat fekete pipa eltűnését is a kántorok rovására írt a zsidó kocsmáros. 229 SRK. Lt. VILI. 55. 1. d. 230 Bordás Miklós nemesember hasonló panasszal kereste meg a rektort. Fiát egy Nagy József nevű elemi iskolai tanuló úgy orrba vágta egy kővel, hogy annak eltört az orrcsontja. A fiút orvoshoz vitték, Nagy József pedig az iskolatanács elé került.