Miskolc története III/2. 1702-1847-ig (Miskolc, 2000)
MŰVELTSÉG ÉS MŰVELŐDÉS
visszaküldték a szüleihez. Aki elhalasztotta az utolsó közvizsgálatot, az nem kaphatott „bizonyság levelet" sem. 217 A Lyceum törvényének második része az iskola ifjúságának erkölcseiről szólt, gyakorlatilag az általános viselkedési szabályokat és elvárásokat foglalta össze. Legfontosabb célkitűzésként az ifjak „erényben és kegyességben" való gyarapodását fogalmazta meg, hogy azok a tetteikkel és egész életükkel bizonyíthassák: a haza és a vallás reménységei lesznek. A buzgó imádságok és a szíves könyörgések azonban nem voltak könnyen elfogadhatóak a fiatalok számára. Ezért kellett őket arra inteni, hogy a prédikációk alatt „óvakodjanak az alvástól, ne olvassanak, ne suttogjanak vagy beszéljenek", s ezért voltak kénytelenek a botránkoztatóan viselkedőket valamint a távollevőket „ a törvény és a vallás utálatáért" latin munkák készítésével, vagy a segedelem pénz megvonásával, végső soron pedig börtönnel is megbüntetni. 218 A törvény tehát elvárta a diákoktól, hogy az „Isten és a vallási szokások" iránti tiszteletben másoknak is példaként szolgáljanak, ugyanakkor szigorúan tiltotta „A' szomszéd egyházakban elmenetelt". Szabályozták a temetéseken való részvételt is. Külön kitértek a halotti beszédek tartásának szabályaira, s a temetéseken éneklők kötelességeire is. A karelnök kötelességévé tették, hogy „tréfás, annyival inkább fajtalan dalokat" nehogy énekeljenek. A professzorok, hivatalviselők és más elöljárók iránti tiszteletet börtönbüntetés terhe mellett továbbra is megkövetelték. Új elemnek tekinthető a szabatos beszéd kívánalma és a kulturált, a tanuló helyzetének leginkább megfelelő öltözet viselésének előírása: „Egynek se legyen tehát olyan viselete, mely őt egyrészről puhának és teste csinosítására felettébb ügyelőnek, más felől pedig elhanyagoltnak és aljasult lelkűnek jelentené." A durva és faragatlan beszédet alávalóságnak, a „kicsiny lélek" bizonyságának tekintették, s a vétkezőt nyilvános elégtételre kötelezték. Az iskola ifjúsága előtt kellett 217 SRK. Lt. B. LII/22275 és 22425. 10-11. pont: A közvizsgálatok elkerülése a felsőbb osztályokba kerülést is megakadályozta, azaz végső soron szintén a kimaradással járt. 218 A távollevők jegyzése ez esetben is a jelenész feladata volt. A négy ízben segedelem pénzüktől megfosztottak már az iskola börtönébe kerültek. A börtönben csak kenyéren és vizén tartották a büntetésben lévőket.