Miskolc története III/2. 1702-1847-ig (Miskolc, 2000)

MŰVELTSÉG ÉS MŰVELŐDÉS

hogy a miskolci oktatás és a tanulás módszerei is a „Pataki oskolá­hoz alkalmaztassanak". 84 Sárospatakon 1796-ban az 1790-91. évi 16. és az 1792. évi 7. tör­vény figyelembevételével a tantárgyak többségében magyar nyelvű oktatást vezettek be, s ezzel először tették félre a kollégiumokban elfogadott latin nyelvű tanítást. 85 Miskolcon a pataki reform évében, 1796-ban következett be fontos változás a református gimnázium irányításában. Az egyháztanács február 14-én egy 16 tagból álló is­kolatanácsot (senatus) hozott létre, amelynek összehívását az igaz­gató kötelességévé tette. A döntést követően ez a testület foglalko­zott az iskola mindennapi ügyeivel, amelyek közül csak a vitás ügyeket kellett a consistorium elé terjesztenie. A tanácsban a prédi­kátorokon kívül a két igazgató, a fiskális, a nótárius és a főbíró bi­zalmasai (pl. Négyesi Szepessy László, Dőry Bálint, Mezey József, Ráso János, Molnár Sámuel, Fodor Pál) foglaltak helyet. Az alumnus diákok ügyének rendezése után 1798-ban a senatus végre elhatározta a sárospataki tanrend bevezetését. 86 A pontos al­kalmazásnak azonban egyik természetes akadályát képezte a mis­kolciak anyagi erőforrásainak szűkössége. Hiába próbálták az alum­nium havi összegének három forintról kettőre csökkentésével növel­ni a professzori állások számát, az ajánlott összeg (kb. 200 forint) a meghívott „humanorium professoroknak" kevésnek bizonyult. 1798-ban előbb Nagy Ferenc dorognai prédikátor utasította el a meghívást, mivel úgy érezte, hogy prédikátori hivatalát nem tudja felcserélni „az oskolai szolgálattal". Az anyagiakkal sem volt meg­elégedve, mivel a 30 magyar forint szerinte nem elegendő egy ház fenntartásához, s a 153 magyar forint (fa és borpénz nélkül) szintén kevesebb, mint a korábbi fizetések. 87 Kajári István is nagy megillető­déssel fogadta, hogy személyében biztosnak látná a miskolci eklé­zsia a pataki módon való tanítást, de a felajánlott összeget kevésnek tartotta: „mostani fizetésem is kevés ugyan, de még is itt falun job­ban ki megyek vele, mint Miskolcon oda való Humaniorum Pro­84 SRK. Lt. RB. I. 4/5. 85 BAJKÓ M. 1976. 39. p., ill. MÉSZÁROS I. 1968. 13. p. 86 KOVÁCS G. 1885. 35-36. p. 87 SRK. Lt. RB. I. 4/3.

Next

/
Oldalképek
Tartalom