Miskolc története III/2. 1702-1847-ig (Miskolc, 2000)

MŰVELTSÉG ÉS MŰVELŐDÉS

Az iskolavezetés is meghallgatta az idősebb diákokat, s több problémát hallott tőlük. Egyrészt hiányolták az előzőleg szokásban volt didactum pénz szedését, másrészt kévéseitek a privát tanítványoktól kapott összegeket,

80 s nehezményezték a korábban meglévő lehetőség tiltását, hogy tudniillik névnapokon és lakodalmakon „magoknak valamit kereshettek". A sok temetés és templomba járás miatt elhanyagolták a tanulást, és a ruhájuk is tönkrement, amit nem tudtak pótolni. A diákpanaszok között az egyik legsajátosabb a borok harmadrészének elvétele és a könyvtár fejlesztésére fordítása volt. A professzorok ezzel kapcsolatban elmondták, hogy ez nem új szokás, már az előttük példaként emlegetett Miklós Sámuel professzorsága idején is „hol tíz, hol kevesebb forintokat is azon Bor árából a Bibliothekára fordítottak". Az alumnusok panaszai nyomán 1794-ben egy újabb vizsgálatot folytattak le. Sajátos, hogy a vádak a professzorok és a director úr visszaéléseire, s az eklézsia túlzott „gondoskodására" is utaltak, hiszen a konzisztórium által kiküldött vizsgálóbizottság többek között az iskola borainak felhasználását, a coetus pénzének illetéktelen költését, túlzott könyv nélküli tanulnivalók követelését, a „deákok elmenetelének" okait vizsgálta. Bár a consistorium végül azt állapította meg, hogy a vádak „nagyobb részint fundementom nélkül valók" voltak, mégis tanulságosak az 1790-94 közötti időszak történéseiből levont következtetéseik. Az többé-kevésbé bebizonyosodott, hogy a director a borokból jelentős mennyiséget fordított a „Théca", a könyvtár költségeire. (Katona Mihály szerint 1790-ben a 15 hordó, Gondol Pál szerint 11 hordó bornak felét, de legalább harmadát mindenképpen arra költötte.) A Patakra menő diákok testamentumát valóban nem a professzor, hanem az igazgató állította ki, bár a professzor véleménye szerint sem volt a praeceptorságra jelentkezők mindegyike alkalmas a munkára. Sajátos, hogy a feltehetően az oktatás színvonalának emelése érdekében vetette fel az igazgató a debreceni diákok meghívását. Debrecen a helybeli „deákok" céljai között is szerepelt, hiszen id. Szűcs Sámuel naplója szerint 1802-ben 80 Úgy érveltek, hogy az egy évre kapott húszast tintára, plajbászra, pennáre rájuk költik.