Miskolc története III/2. 1702-1847-ig (Miskolc, 2000)

MISKOLC IGAZGATÁSÁNAK ÉS JOGÉLETÉNEK JELLEGZETESSÉGEI

megjegyzéseiből következtethetünk az elkövető vallására, egyéb személyes tulajdonságára. Az összeállítást elrendelő központi kormányszék ebben az időben nem volt kíváncsi az elkövetett bűncselekményre, vétségre, kihágásra. Ebből is nyilvánvaló, hogy az összeírás a büntetések terén meglévő legkirívóbb visszásságokat kívánta korlátozni, az állami szervek és a vármegye előtt ismertté és ellenőrizhetővé tenni. A Liber Niger legértékesebb része a büntetésekre vonatkozó adatsor. Alapos elemzése lehetővé teszi a városi hatóság büntetéskiszabási gyakorlatának, büntető jogszolgáltatásának érdemi értékelését. Különösen azokban az esetekben kínál és tesz lehetővé más városokkal szemben jóval egyértelműbb következtetést, amikor a kiszabott büntetés mellett szerepel az alapul szolgáló cselekmény megnevezése is. A forrás értékelésekor fontos azt is kiemelni, hogy a korabeli jogélet, így a büntetőjog csupán a helyi forrásokból ismerhető meg. A mai jogszemlélettel és szabályozási technikával ellentétben központi rendelkezések elvétve szabályozták a jogilag üldözendő cselekmények körét. A bűn lokális megítélésű jelenség volt, a jogszolgáltató közösség maga döntött arról, milyen cselekvést tart üldözendőnek és azokat milyen büntetéssel sújtja. A jogszolgáltatás kevéssé vette figyelembe az elkövető személyi körülményeit. A Liber Niger is igazolja, hogy a visszaesés, a bűnismétlés általában nem volt minősítő körülmény és a szándékosság, gondatlanság között sem differenciáltak olyan mértékben, mint a büntetőjogi kodifikáció utáni XIX. században. A következőkben áttekintjük a városi tanács által tárgyalt legjellemzőbb bűnügyeket, majd a Liber Niger női bűnözésre vonatkozó adatait. A tanács különös gondot fordított a város rendjének fenntartására. Ennek érdekében büntette az éjszakai kóborlókat, a tilalmas órákon csapongókat. A jóhiszeműség jegyében Czentár Mihályt „bár megjobbulása felől reversálisa van, még egyszer harmadnapi arestom szenvedése után szabadon büntetés nélkül botfájtatni rendeltetik" az említett cselekményért. 1790. január 10-én rendbontásért Csenge István jobbíthatatlan ifjú „harmadnapig való árestom szenvedésre, száraz kenyéren és vízen