Miskolc története III/2. 1702-1847-ig (Miskolc, 2000)

MISKOLC IGAZGATÁSÁNAK ÉS JOGÉLETÉNEK JELLEGZETESSÉGEI

nemes szőlőjéből ellopott „károknak oculatájaul relatiot adtak" a kiküldött szenátorok. Ekkor állítottak ki egy szőlőföld „megbecsülléséről relatios levelet" is. 1790. május 30-án a görög kereskedők a vármegyéhez beadott kérelmét tárgyalták. Ebben a város lakói megváltásukat kérték. Az ügyben ekkor nem született döntés. Másnap a Szepes vármegyéből ide szakadt legények (akik „magukat a városunk lakosainak denominálták s impopulálták.") kiutasításáról született döntés. 1790. július 25-én a testület arról döntött, hogy állatai számára Ongáról vesz füvet. A megbízást Holló József városi inspector, Horváth Imre főnótárius, és Sóry László szenátor látta el. Döntöttek arról is, hogy a várost megillető adósság végrehajtásának ügyében a vásárbíró járjon el. Az éves restauráció utolsó mozzanataként Sipos Ádám hajdút a város felfogadta, „hivatalához tartozó kötelességére, az elrendelt hitnek formájára megeskette."

55 A VÁROS JOGÉLETE A korabeli városok egyik jellegadó sajátossága az önálló joghatóság volt. Ez a jogkör kiterjedt a városi polgárok ügyeinek elbírálására, magánjogi vitáik eldöntésére. A város ebben az időszakban már csupán korlátozott jogi autonómiával rendelkezett, hiszen az országos törvények és kötelező erejű szokásjog! szabályok rá is vonatkoztak, ítélkezési hatásköre mégis jelentős volt, hiszen a kötelező normák által nem érintett kérdésekben szabadon dönthetett. Növeli a helyi igazságszolgáltatás jelentőségét az a tény, hogy a helyi szokásokat a városi testületek ismerték és részben ők alakították. A következőkben áttekintjük Miskolc magisztrátusának egyéves magánjogi tevékenységét. Ezúttal is az egész korszakra jellemzőnek tartott 1790-es év tárgysorozatát és döntéseit vesszük alapul. Több tanácsi döntés igazolja, hogy magánjogi ügyekben a mai közjegyzőség feladatát a magisztrátus látta el. Az ingatlanok elidegenítésére vonatkozó, személyi, családi, örökségi képviseletet bizto55 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1501/a. 16. köt. 34., 45., 89., 149. p.